Egy szóval bajt hozott magára az F1-es sztárpilóta
Carlos Sainz az előző hétvégén halmozta a büntetéseket, most Szahírban is kaphat egyet.
Carlos Sainz az előző hétvégén halmozta a büntetéseket, most Szahírban is kaphat egyet.

A McLaren szerint éppen itt volt az ideje, hogy kemény kézzel bánjanak a háromszoros világbajnokkal.

Carlos Sainz volt a leggyorsabb a Formula–1 mexikói időmérőjén, de csapata magára hagyta őt.

Charles Leclerc nagyot rajtolt az austini futamon, aztán meg sem állt a győzelemig.

Carlos Sainz parádézott az austini sprinten, a második helyig repítette előre a Ferrarit.

Nem elég, hogy nem az elvárásoknak megfelelően teljesít a Ferrari, még a pilótái is egymással marakodnak.

Az eddigi produkciók alapján a holland pilóta győzelmére számíthatunk az Ausztrál Nagydíjon is.

Panaszai miatt Carlos Sainz már a versenyhétvégét felvezető médianapot is kihagyta.

A második Pérez szerint kihozta a maximumot a futamból, és a harmadik Sainz is elégedetten nyilatkozott.

Carlos Sainz autózta a leggyorsabb köridőt a Formula–1-es istállók bahreini tesztjének második napján.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Stresszcsökkentés a mindennapokban, egyszerűen.

Tizedik éve hirdeti meg az Angyalszárny nevű jótékonysági akcióját a szervezet.

Lapunk egyik informátora szerint a Tisza Párt elnöksége tisztában van a valósággal.

Ez egy tipikus megszorító csomag, ami a gazdaságból von el pénzeket azért, hogy növelje a költségvetés a bevételeit és csökkentse a kiadásait.

Ami eredetileg nemzetközi női jogi szervezetnek indult, egyre inkább egyoldalúan baloldali irányultságú egyesületté válik.

Berlinben két diákdemonstrációt szerveznek.

Sűrű napunk volt.

Egyetlen rivalizálás, két generáció, ugyanaz az örökség.

A Liverpool az újonc, de a tabellán előtte álló Sunderlandet fogadja a Premier League 14. fordulójában 21.15-től.

A fővárosi csapat ezúttal a Német Kupában tréfálná meg a Bundesliga egyeduralkodóját
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.