„Verstappen csak azt kapta, amit megérdemelt”

Nem telt el Norris–Verstappen-ütközet nélkül a Formula–1-es Mexikói Nagydíj. Míg egy héttel korábban a brit, vasárnap a holland pilóta húzta a rövidebbet, akit a futam közben kétszer, de még a leintés után is megbüntettek. A Red Bullnál úgy látják, túl szigorúak voltak a sportfelügyelők, míg a McLaren szerint éppen itt volt az ideje, hogy kemény kézzel bánjanak Verstappennel.

2024. 10. 28. 15:37
Max Verstappen (szemben) és Lando Norris egyre többször „találnak egymásra”
Max Verstappen (szemben) és Lando Norris egyre többször „találnak egymásra” Fotó: AFP/ALFREDO ESTRELLA
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Amikor 2021-ben Lewis Hamilton (Mercedes) és Max Verstappen (Red Bull) versenyzett egymással a világbajnoki címért, mindennaposak voltak az ütközések és a csaták – a pályán és azon kívül is. Minden futamot hosszú magyarázkodások követték, csak úgy röpködtek a büntetések. Végül Verstappen nyerte a háborút, ám Hamilton szurkolói közül sokan nehezményezik, hogy a holland pilóta fejére került a korona, mivel az akkori versenyigazgató egy döntése nagyban befolyásolta az idényzáró végkimenetelét.

Áttérve a jelenbe, most hasonló ütközet van kialakulóban. Habár korántsem olyan kiélezett a csata, Verstappen és kihívója, Lando Norris (McLaren) egyre többször összeakadnak egymással. A két barát először a júniusi Osztrák Nagydíjon püfölte egymást addig, amíg Norris ki nem, Verstappen pedig vissza nem esett. Azután sokáig nyugalom honolt, az őszi szünet utáni két hétvégén viszont újra egymásra találtak.

Austinban Norris járt rosszul, a párharcuk után megbüntették őt a sportfelügyelők, emiatt elbukta a harmadik helyét Verstappennel szemben. Vasárnap Mexikóban fordult a kocka, a Red Bull háromszoros világbajnokát két esetben is bűnösnek találták. Míg Norris vígan autózott tovább, és végül a második helyig meg sem állt, addig Verstappen kétszer kapott tíz másodperces büntetést, ezek után pedig csak a hatodik helyig tudott felkapaszkodni. 

Norris tíz ponttal, 47-re csökkentette a hátrányát Verstappennel szemben a pontversenyben. Ennek fényében vélhetően a maradék négy futamon is lesznek köztük csörték. Norris legalábbis erre számít.

– Én mindent az útmutatásoknak megfelelően csináltam, mégis történt valami, ami miatt őt megbüntették – kezdte a McLaren pilótája. – Minden versenynek úgy vágok neki, hogy kemény csatára számítok Maxszal. Egyértelmű, hogy nem számít neki, hogy győz, esetleg második lesz-e, csak az a dolga, hogy előttem végezzen a futamokon. Ennek érdekében fel is áldozza magát, ahogy azt Mexikóban is tette. Szeretnék jó csatákat vívni vele, olyanokat, amelyeket már láttunk tőle korábban. De úgy, hogy közben sportszerűek maradunk. Mindig a határon autózunk, sosem lesz könnyű a Max elleni csata. Soha nem könnyíti meg senki életét, az enyémet pedig különösen nem az idény ezen szakaszában. Most nem volt sportszerű, ez nem tiszta versenyzés, szóval szerintem megérdemelte, amit kapott.

Emiatt kapott büntetést Verstappen:

Természetesen Verstappent is megkérdezték az esetről. Ő más oldalról közelítette meg a kérdést.

– A gond az, hogy túl lassúak vagyunk, és emiatt kerülök ilyen helyzetekbe. A húsz másodperc sok, de ez van, inkább nem mondok róla semmit. Landóval nem értünk össze, csak keményen versenyeztünk. A múlt héten még minden rendben volt, ezen a héten pedig húsz másodperces büntetést kaptam. Megyünk tovább, az előnyöm még negyvenhét pont, remélhetőleg a folytatásban egy kicsivel versenyképesebbek leszünk – tekintett előre a címvédő, aki a versenyen kapott húsz másodperce mellé a leintés után két büntetőpontot is kapott, így már hatnál jár.

Ha egy pilóta egy év leforgása alatt eljut tizenkét büntetőpontig, azért eltiltás jár. Várhatóan erre nem kerül sor Verstappen esetében, ugyanakkor óvatosnak kell lennie. A Red Bullnál mindenesetre a Mexikói Nagydíjon kiosztott büntetéseket is sokallták. Christian Horner csapatfőnök szerint kicsit szigorúak voltak a hollanddal a sportfelügyelők, az istálló tanácsadója, Helmut Marko is így vélekedett. Nem tagadta, hogy járt Verstappennek a megrovás, de úgy gondolja, hogy példát akartak statuálni a büntetéssel.

A McLarennél ellenben elégedettek a döntéssel. – Talán nem is volt elég, amit most kapott, hiszen ez az egész kezd nevetségessé válni. Elismerésem az FIA-nak, de ami sok, az sok. Végre tiszta versenyzést akarunk látni! – jelentette ki Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója.

Leclerc örül Verstappen és Norris csatározásának

A riválisok közben örömmel figyelik a Red Bull és a McLaren acsarkodását, hiszen a kakaskodásból olykor ők jönnek ki a legjobban. Így volt ez az emlegetett Osztrák Nagydíjon is, amikor Norris és Verstappen balesete után George Russell (Mercedes) ölébe hullott a győzelem. Mexikóban pedig Charles Leclerc (Ferrari) ugrott előre a második helyre, amikor Verstappen levezette Norrist a pályáról, és a monacói egy csapásra mindkettőjüket megelőzte.

– Nem bánom, ha Max nagyon agresszív, amikor Lando csatázik, ez segít nekem, esélyt ad arra, hogy közelebb férkőzzek Landóhoz a pontversenyben. Valójában inkább mi csatázunk egymással, mintsem Lando és Max, aki jókora előnnyel rendelkezik 

– magyarázta a végül a harmadik helyen leintett Leclerc. A monacói versenyző meg van győződve arról, hogy Norris nyerte volna a futamot, ha az elején nem hadakozik annyit Verstappennel. – Esélyem sem volt arra, hogy Landót magam mögött tartsam, de a csapatunk összességében szerencsés volt, hogy Lando Maxszal harcolt, mert ez sok időt elvett tőle. A második etapja viszont lenyűgöző volt.

Carlos Sainz jól járt Verstappen és Norris csatározásával
Carlos Sainz jól járt Verstappen és Norris csatározásával. Fotó: AFP/Alfredo Estrella

Mint arra Leclerc rávilágított, a futamgyőztes Carlos Sainz (Ferrari) is sokat nyert a két bajnokaspiráns párharcával. A pole pozícióból rajtoló spanyolnak csak a Mexikói Nagydíj elején kellett a tükröt figyelnie, aztán senkitől sem zavartatva szelte át a célvonalat.

– Szerintem mindenki tudta, hogy szeretnék még egyszer győzni a Ferrarival. Úgy éreztem, hogy meg is érdemeltem – mondta a Ferrarinál leváltott, a pályafutását a Williamsnél folytató pilóta. – Egész évben teljes erőbedobással hajtottam, a nehéz körülmények között is motivált voltam, és mindent meg akartam tenni a csapatért. Úgy éreztem, hogy nagyon jó futamaim voltak, és még egyet meg kellett nyernem. Most került sor erre, éppen Mexikóban, a családom előtt, ez remek. Ez nem jelenti azt, hogy nem próbálok meg több versenyt nyerni, de ennek itt kellett megtörténnie. 

 



 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.