Verstappen nem tett hűségesküt, miközben „leendő csapata” ramatyul teljesít

A Formula–1-es idény harmadik állomása, Melbourne következik. A Ferrari a vakbélműtéten átesett Carlos Sainzzal a fedélzeten vág neki az Ausztrál Nagydíjnak, a Red Bull pedig természetesen a Mercedesszel összeboronált Max Verstappennel. Az eddigi produkciók alapján a holland pilóta győzelmére számíthatunk vasárnap is, a tavalyi futam történéseit figyelembe véve pedig a káosz is benne van a pakliban.

2024. 03. 21. 6:45
Max Verstappen jövőjéről sok pletyka kering
Max Verstappen jövőjéről sok pletyka kering Fotó: AFP/JOSEPH EID
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mit várhatunk az Ausztrál Nagydíjtól? Ha a tavalyi futamból indulunk ki, akkor káoszt. A gyakran unalomba fulladt versenyek közül kiemelkedett a melbourne-i, amit ugyan szintén Max Verstappen (Red Bull) nyert meg, de a viadal alatt a korai kezdés ellenére sem lehetett elbóbiskolni.

Az első körökben ugyanis volt minden, mint a (száguldó) cirkuszban. Verstappent a két Mercedes, George Russell és Lewis Hamilton is megelőzte a rajt után, Charles Leclerc (Ferrari) Lance Stroll-lal (Aston Martin) ütközött, Alexander Albon (Williams) a falban kötött ki. Nyolc kör alatt kétszer is pályára hajtott a biztonsági autó, majd piros zászlóval megszakították a versenyt. És ez még csak a kezdet! Russellnek lángra kapott a Mercedese, ezért esett ki, a futam második felében pedig Kevin Magnussen (Haas) „szemetelt” a pályán, miután a fallal találkozott, és a jobb hátsó kereke vándorútra indult. Emiatt másodszor is lengett a piros zászló, az újabb rajt után pedig harmadszor is, miközben már csak két kör volt hátra. Carlos Sainz (Ferrari) eltalálta Fernando Alonsót (Aston Martin), és ez csak egy volt a számtalan baleset közül, sorra potyogtak ki a pilóták a versenyből – végül mindössze tizenketten értek célba. Ők is a biztonsági autó mögött, mert a fennmaradó egy körre a versenyigazgatás nem kockáztatott meg egy újabb tömegbalesetet.

 

Kérdőjelek Verstappen körül

Verstappen akkor tehát kimaradt a „buliból”, és bármilyen fordulatos is legyen az idei melbourne-i futam, az eddig teljesítménye alapján idén is megúszhatja az ütközéseket. A háromszoros világbajnok a Bahreini és a Szaúdi Nagydíjat is hatalmas előnnyel nyerte meg, senki nem járt a közelében, és ha nem történik meglepetés, akkor Ausztráliában is folytathatja a sort. Sergio Pérez mindkétszer a második helyre hozta be a Red Bullt, így panaszra nincs oka a címvédőnek, legalábbis az eredmények szempontjából, mivel Christian Horner zaklatási ügye még korábban sem zárult le. A csapatfőnök állítólag szexuális tartalmú üzeneteket küldött egy női alkalmazottnak, és bár az energiaitalosok ejtették a Horner ellen felhozott vádakat, a hölgy állítólag a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) etikai bizottságánál tett panaszt. 

Az ügy belső ellentéteket szült a Red Bullnál, Horner kirúgása visszatérő téma a paddockban, korábban Helmut Marko tanácsadó távozását is rebesgették, és ami még fontosabb, Verstappenét is. A holland klasszisnak 2028 végéig szól a szerződése, ám a történtek hatására nem biztos, hogy kitölti azt. Többek között a Mercedesszel is összeboronálta őt a nemzetközi sajtó, és amikor erről kérdezték, nem tett hűségesküt a Red Bull mellett.

– Senki sem gondolta volna, hogy Lewis a Ferrarihoz igazol – mondta Verstappen a riválisról, aki 2025-től a maranellóiak versenyzője lesz. – Az életben sosem tudhatod előre, hogy mi zajlik majd körülötted, milyen hatások érnek. Szóval soha nem jelentheted ki teljes bizonyossággal, hogy ez (a Mercedeshez való átigazolás – a szerk.) biztos nem fog megtörténni. De nem gondolkozom túl sokat ilyesmiről. Nyugodt és boldog vagyok a csapatnál, és örülök a remek teljesítményünknek.

 

Sainz visszatér

A Red Bullhoz eddig a Ferrari járt a legközelebb az idényben, Bahreinben Carlos Sainz, Szaúd-Arábiában Charles Leclerc ért célba a harmadik helyen. De valójában ők is csak az időmérőkön tudták valamennyire megszorongatni az éllovast, versenytempó terén nagy a lemaradásuk. Jó hír viszont az istálló háza táján, hogy Sainz felépült a vakbélműtétje után, így ő is ott lesz vasárnap a rajtrácson. A spanyol versenyző két hete, a szaúdi hétvége előtt lett rosszul, és bár a csütörtöki szabadedzéseken még részt vett, pénteken megműtötték, ezért Oliver Bearman helyettesítette őt az utolsó gyakorláson, majd az időmérőn és a futamon is, ahol hetedikként intették le.

 

A Mercedes gyötrődik

Tavaly még a Mercedes számított a Red Bull fő kihívójának Melbourne-ben. A 2023-as ezüstérmes istálló azonban idei teljesítménye jóval az elvárások alatt van. Két futam után mindössze 26 pont áll a csapat neve mellett, ezzel a negyedik a konstruktőri tabellán. Toto Wolff elmondása szerint a tempós kanyarok okozzák nekik a legnagyobb problémát. A csapatfőnök Ausztráliában némi előrelépésben reménykedik.

– Bahreinben és Szaúd-Arábiában is több pontot szerezhettünk volna. Mindkét hétvégét erősen kezdtük, aztán mégsem tudtuk megvalósítani a terveinket. Pedig a Red Bull üldözői között kicsi a különbség, így különösen fontos, hogy kihozzuk a maximumot az autónkból – jelentette ki a Mercedes csapatfőnöke.

A hétvége menetrendje

Péntek: 1. szabadedzés 2.30, 2. szabadedzés 6.00
Szombat: 3. szabadedzés 2.30, időmérő 6.00
Vasárnap: Ausztrál Nagydíj 5.00

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.