Marozsán Fábián újra ATP 1000-es tornán szerepel. Eddig négy mesterversenyből két negyeddöntő és két nyolcaddöntő a mérlege. A madridi salakpályás viadalon Marozsán Fábián első ellenfele az orosz Aszlan Karacev volt, aki 2021-ben elődöntőt játszott az Australian Openen. A váratlan Grand Slam-elődöntő óta Karacev komoly mélységeket is megjárt, most éppen a 48. a világranglistán (Marozsán a 37.), viszont az elmúlt fél évben sérülés miatt csak egy meccset játszott.
![Miami, 2024. március 28.
Marozsán Fábián a német Alexander Zverev ellen játszik a Miamiban zajló keménypályás tenisztorna férfi versenyének negyeddöntõjében 2024. március 28-án.
MTI/EPA](https://cdn.magyarnemzet.hu/2024/04/1t83LY7CaJzeg2mknjxSAewbKEdDB9YKRbYZxoc_ji4/fit/1200/804/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk1NmMxNmM4M2Q4NzQ3MjRiYzBjYzIxMTc2ZTkzMWQ0.jpg)
Az első szett végén úgy tűnt, jól sikerül Karacev visszatérése Madridban, ahol tavaly egészen az elődöntőig jutott. 5:5-nél elvette Marozsán adogatását, majd a játszmáért szerválva eljutott 40-0-ig.
Marozsán Fábián: szédületes tizenegyes!
Marozsán azonban nem adta fel, hárította mind a három szettlabdát, majd még négyet, és kiharcolta a tie breaket. Karacev összeszedte magát, 6-2-nél újabb négy játszmalabdája volt, ezt követően viszont Marozsán nyert egymás után hat pontot.
Azaz Marozsán Fábián összesen tizenegy szettlabdáról fordította meg a játszmát, ritkán látható bravúr.
A második játszmában Marozsán brékelt 5:5-nél, de utána adogatóként nem tudott meccslabdához jutni. Az újabb tie breaket viszont már simán, 7-2-re megnyerte, így bejutott a második fordulóba.