Verstappen és Norris kakaskodott, csúnyán ráfáztak

A Formula–1-es Osztrák Nagydíj utolsó harmadában megjósolhatatlan volt, hogy Max Verstappen vagy Lando Norris lesz-e a futamgyőztes. A kakaskodó pilóták végül mindketten pórul jártak, apró ütközésük után George Russell lett az első vasárnap. Oscar Piastri és Carlos Sainz ért még fel a dobogóra.

2024. 06. 30. 16:34
Verstappen itt még vezetett Norris előtt
Verstappen itt még vezetett Norris előtt Fotó: AFP/Joe Klamar
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A második kerékcseréjénél viszont rengeteget veszített a holland pilóta, Norris lemaradása hirtelen egy másodpercre csökkent, és gyorsabb is volt a látszólag műszaki problémákkal küzdő Red Bullnál.

Az 59. körben Norris először előzte meg Verstappent, de szabálytalanul, így visszaadta a pozíciót. Körökön keresztül folytatódott az adok-kapok, Norris második manővere alkalmával kiterelte a pályáról Verstappent, ekkor sem járt sikerrel. A nagy akarásnak nyögés lett a vége: összeért a két, egyébként jó barátságban lévő pilóta. Defekttel végezte mindkettő, a bokszba hajtottak. Nem csak az első helyről csúsztak le, Verstappen az ötödikre esett vissza, Norrisnak pedig fel kellett adnia a versenyt.

Verstappen egyébként ritkán hibázik, de Norrisnak most sikerült belehajszolnia őt egybe. A versenyfelügyelők a háromszoros világbajnokot hozták ki vétkesnek, tíz másodperces büntetést kapott az ütközésért.

Russell örökölte meg az első helyet, második Formula–1-es futamgyőzelméért hajtott. Piastri lépett fel a második helyre, miután megelőzte Sainzt, ezután Russell nyomába eredt, négy kör alatt három másodperc hátrányt kellett volna ledolgoznia. Hiába volt gyorsabb az ausztrál, annyival nem, hogy elkapja a Mercedest.

Így Russell ért elsőként célba, majd Piastri és Sainz következett. A legjobb tízbe még Hamilton, Verstappen, Nico Hülkenberg (Haas), Sergio Pérez (Red Bull), Kevin Magnussen (Haas), Daniel Ricciardo (RB) és Pierre Gasly (Alpine) fért még be.

Folytatás a jövő héten Nagy-Britanniában.

Osztrák Nagydíj, Barcelona (71 kör, 306,452 km, a pontszerzők):
1. George Russell (brit, Mercedes) 1:24:22.798 óra
2. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 1.906 másodperc hátrány
3. Carlos Sainz (spanyol, Ferrari) 4.533 mp h.
4. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 23.142 mp h.
5. Max Verstappen (holland, Red Bull) 37.253 mp h.
6. Nico Hülkenberg (német, Haas) 54.088 mp h.
7. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 54.672 mp h.
8. Kevin Magnussen (dán, Haas)  1:00.355 perc hátrány
9. Daniel Ricciardo (ausztrál, RB) 1:01.169 p h.
10. Pierre Gasly (francia, Alpine)
leggyorsabb kör: 1:07.694 (Fernando Alonso spanyol, Aston Martin, 70. kör)

A vb-pontversenyek állása 11 futam után (még 13 van hátra):

versenyzők:
 1. Verstappen 237 pont
 2. Norris 156
 3. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 150
 4. Sainz 135
 5. Pérez 118
 6. Piastri 112
 7. Russell 111
 8. Hamilton 85
 9. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 41
10. Cunoda Juki (japán, RB) 19
11. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 17
12. Hülkenberg 14
13. Daniel Ricciardo (ausztrál, RB) 11
14. Oliver Bearman (brit, Ferrari) 6
15. Gasly 6
16. Magnussen 5
17. Esteban Ocon (francia, Alpine) 3
18. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 2

csapatok:
 1. Red Bull 355 pont
 2. Ferrari 291
 3. McLaren 268
 4. Mercedes 196
 5. Aston Martin 58
 6. RB 30
 7. Haas 19
 8. Alpine 9
 9. Williams 2

 

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.