A „buta” Verstappen hibájára egy barátsága is rámehet
A holland bajnok és Norris eddig jóban voltak, de az ütközésük után nem szent a béke köztük.
A holland bajnok és Norris eddig jóban voltak, de az ütközésük után nem szent a béke köztük.

Mindkét pilóta pórul járt, George Russell örökölte meg az első helyet Ausztriában.

A Red Bull-istálló hazai pályáján 2023-ban az időbüntetések játszottak főszerepet.

A holland pilóta önfeledten értékelhetett az Osztrák Nagydíjat követően, ő sok társától eltérően nem kapott büntetést.

Ráadásul a tizenötödik helyről rajtolt Sergio Pérez is majdnem a teljes mezőnyről átgázolt a másik Red Bull-lal.

A 24 körös versenyben Sergio Pérez végzett a második, Carlos Sainz a harmadik helyen.

A mexikói pilóta zsinórban negyedszer nem jutott be az utolsó szakaszba az időmérőn.

Mika Häkkinen szerint az osztrák versenyhétvégén az esőnek köszönhetően előfordulhat, hogy nem Verstappen nyer.

Binotto: Inkább egy gyors autónk legyen, ami olykor meghibásodik, mint egy lassú, ami nem hibásodik meg!

A monacói pilóta a futam után elárulta, a sok csalódást követően vigaszt nyújt neki a spielbergi siker.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Sok európai városban a biztonsági költségek miatt elmaradnak az ünnepi rendezvények.

Hordozható eszközökbe kerülhet, amelyek riasztanák a sürgősségi szolgálatokat.

Nem sokáig pörgött tovább a családi „üzlet”.

Fizikai erőszakkal is fenyegették a Hír TV stábját, válogatott trágárságokat vágtak a riporter fejéhez.

Szorul a hurok az ukrán államfő körül.

A miniszterelnök politikai igazgatója szerint változásra van szükség a hatalmi struktúrában.

A hatóságok szerint félő, hogy még további emberek rekedhettek a felszín alatt.

Tovább gyűlnek a rekordok az angol kiválóság pályafutásában.

Az MLSZ elnökét igen megviselte, hogy a magyar válogatott lemarad a vb-pótselejtezőről is.

Erre a végkifejletre, pláne 2-1-es magyar vezetésnél senki sem számított.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.