Mattia Binotto csapatfőnököt aggasztja, hogy ismét motorhiba miatt esett ki az egyik versenyzője, hiszen rövid időn belül már a harmadik erőforrásuk mondta fel a szolgálatot. Leclerc esetében már túl is lépte a Ferrari az egy idény alatt felhasználható komponensek számát, ezért a monacói pilóta Kanadában rajtbüntetést kapott, hamarosan pedig Sainzra is ez a sors várhat. Binotto elmondta, dolgoznak a motor fejlesztésén, ez azonban hosszú folyamat.
– Remekül teljesít a motorunk. Ez bizakodásra ad okot a jövőt nézve, amikorra remélhetőleg sikerül megbízhatóvá is tennünk az erőforrásunkat – fogalmazott a csapatfőnök, akinél félig teli a pohár: – Inkább egy gyors autónk legyen, ami olykor meghibásodik, mint egy lassú, ami nem hibásodik meg!
Öröm az ürömben?
Sainz a spielbergi futam előtt csupán tizenegy ponttal volt lemaradva a tabellán csapattársa, Charles Leclerc mögött, azonban kiesésével a spanyol pilóta hátránya 36 pontra hízott a második monacóival és 74-re a listavezető Max Verstappennel (Red Bull) szemben. Lassan kijelenthető, hogy Sainz búcsút mondhat a világbajnoki címről szőtt álmainak, ez pedig némileg megkönnyítheti a Ferrari vezetőinek életét a BBC szakértői szerint.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!