Verstappen: A túlélésre kellett játszani
Az időmérő után a győztes Max Verstappen bevallotta, ő is megküzdött azzal, hogy mindig a pálya határain belül tartsa az autóját.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet
Az időmérő után a győztes Max Verstappen bevallotta, ő is megküzdött azzal, hogy mindig a pálya határain belül tartsa az autóját.
– Nagyon nehéz volt a dolgunk a pályahatárok miatt. Nem szándékosan hagyjuk el a pályát, de ilyen sebesség mellett, ilyen tempós kanyaroknál nagyon nehéz megítélni, hogy hol van a fehér vonal. Szerintem ma nagyon sokan – beleértve engem is – elhagytuk a pályát. A túlélésre kellett játszani a Q3-ban is, az első biztonsági kör volt. Ez kicsit elveszi az örömét ennek a sportnak. De sikerült egy egész jó kört összeraknom, úgyhogy nagyon boldog vagyok. Örülök a pole-nak, de még nagyon hosszú a hétvége – értékelt a holland versenyző.
Charles Leclerc kissé megilletődötten vette tudomásul, hogy a Ferrari ennyire előkelő helyen végzett.
– Jó érzés, hogy tiszta időmérőt futottam, és ott vagyok az első sorban. Az első két szakaszban előkészítettem a Q3-as körömet. Ott sikerült mindent megvalósítanom, amit elterveztem, és rendkívül közel kerültem Maxhoz. Nem hittük volna, hogy ennyire közel leszünk a Red Bullhoz. Ez jó lépés volt, ezért köszönettel tartozom a gyár minden dolgozójának. Tudom, hogy ez csak egy időmérő volt, de az elmúlt hetekben nyújtott lenyűgöző munkával elérték, hogy a fejlesztéseinket a tervezettnél korábban bevethessük. Ez nagyon sokat segített – fogalmazott a monacói pilóta, aki legutóbb, egy évvel ezelőtt éppen Ausztriában nyert.
Carlos Sainzt is meglepte, hogy csak egy hajszál választotta el a Ferrarit Verstappentől.
– Erős időmérőt zártunk csapatszinten, úgy érzem, hogy egyértelműen előreléptünk az utóbbi időben. Közelebb vagyunk Maxhoz, mint amire számítottunk, úgyhogy elégedettnek kell lennünk. Jó pozícióban leszünk a vasárnapi futamon, talán mindkét autóval meglehet a dobogó.
A teljes rajtsorrend1. sor: 2. sor: 3. sor: 4. sor: 5. sor: 6. sor: 7. sor: 8. sor: 9. sor: 10. sor: |
Borítókép: Balról jobbra Carlos Sainz, Max Verstappen és Charles Leclerc (Fotó: AFP/Vladimir Simicek)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.