A „buta” Verstappen hibájára egy barátsága is rámehet

Max Verstappen és Lando Norris eddig puszipajtások voltak, de a Formula–1-es Osztrák Nagydíjon való koccanásuk után egyelőre nem szent a béke köztük. A balesetért Verstappent tették felelőssé, de Norris járt rosszabbul, hiszen ő még pontot sem szerzett. És a várva várt bocsánatkérés sem érkezett meg.

2024. 07. 01. 16:00
Lando Norris (balra) és Max Verstappen
A vb második helyén álló Lando Norris (balra) és a címvédő, jelenlegi listavezető, Max Verstappen Fotó: AFP/NurPhoto/Andrea Diodato
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Beszélni fogunk róla, de nem most, ez nem a megfelelő idő. Jobb, ha előtte megnyugszunk. Versenyzők vagyunk. Van egy kis korkülönbség köztünk (Verstappen 26, Norris 24 éves – a szerk.), ezért alacsonyabb kategóriákban nem versenyeztünk egymás ellen. De mindketten továbblépünk majd – tekintett előre Verstappen, aki később már nem volt ilyen diplomatikus. – Úgy hiszem, hagytam neki egy autónyi szélességet. De közben keményen versenyzek, nem hagyhatok neki két autónyi szélességet, mert akkor azonnal megelőz. Keménynek kell lennünk, hogy megnyerjük a futamot. Persze nem szeretnél összeütközni a barátoddal, ez most mégis megtörtént. Ez is a versenyzés része, még ha nem is kellemes dolog.

Verstappen egyébként az ütközés helyett inkább a csapata hibái miatt volt dühös, mert ha nincsenek az elrontott bokszkiállások, akkor máshogy alakult volna a futama.

Ebben valószínűleg igaza van. De a sportban nincs ha. Ez pedig egy gyönyörű barátság után talán egy gyönyörű rivalizálás kezdete.

 

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.