Miközben a riválisai sorra tudták le a második cseréjüket, Pérez csak egyszer kapott új abroncsokat, és sorra utasította maga mögé a többieket. Előbb Norrist előzte meg, majd Sainzzal hosszú körökön keresztül vívott izgalmas csatát, mígnem a 62. körben végleg elé került. Verstappenre és Leclerc-re viszont nem volt veszélyes a mexikói, őket intették le az első két helyen, Péreznek a 15. helyről indulva a harmadik pozíció jutott. Sainz, Norris, Fernando Alonso (Aston Martin), Hamilton, George Russell (Mercedes), Pierre Gasly (Alpine) és Stroll szerzett még pontot.
Frissítés: A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) a pályaelhagyások miatt a futam után is vizsgálódott, és a megállapításai alapján nyolc pilótának tizenkét utólagos időbüntetést osztott ki (a versenyen kiszabott büntetéseken felül). Cunoda Jukinak (Alpha Tauri) öt, Sainznak, Hamiltonnak, Gaslynak, Alexander Albonnak és Logan Sargeantnak (mindkettő Williams) tíz, Nyck de Vriesnek (Alpha Tauri) tizenöt, Esteban Oconnak (Alpine) pedig harminc másodpercet adtak hozzá a végeredményéhez. Ezzel néhány pilóta több pozíciót is vesztett, a pontszerzők sorrendje a következőképpen módosult: Verstappen, Leclerc, Pérez, Norris, Alonso, Sainz, Russell, Hamilton, Stroll, Gasly.
Folytatás a jövő héten Silverstone-ban.
Végeredmény, Osztrák Nagydíj, Spielberg (71 kör, 306,452 km, a pontszerzők): versenyzők: csapatok: |
Borítókép: Charles Leclerc (bal oldalon), Max Verstappen (középen) és Sergio Pérez állt dobogóra a Red Bull hazai futamán (Fotó: AFP/Vladimir Simicek)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!