Major Veronika első helyen jutott döntőbe az olimpián

Major Veronika az első helyen zárta a női légpisztolyosok alapversenyét, ezzel bejutott a vasárnapi nyolcas döntőbe a párizsi olimpia első, szombati versenynapján, melyen Fábián Sára Ráhel a 33. helyen zárta a számot.

Forrás: MTI2024. 07. 27. 16:14
Major Veronika a döntőbe lőtte magát
Major Veronika a döntőbe lőtte magát Forrás: facebook.com/majorvera97
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magyar szempontból nem kezdődtek a legjobban a Párizstól közel 300 kilométerre fekvő Chateauroux-ban zajló sportlövőversenyek az olimpián, miután Mészáros Eszter és Péni István a 20. helyen zárt a légpuskások vegyescsapat-számában. Ennek ellenére lehetett bízni már a szombati jobb folytatásban, ugyanis a női légpisztoly alapversenyében az egyaránt jó eredményre képes Major Veronika és Fábián Sára Ráhel volt érdekelt.

A 10 méteres számban mind a 44 indulóra 60 lövés várt, a magyarok közül pedig a mindössze 22 éves Fábián kezdett jobban. Az első tízes sorozatban 97 kört ért el, míg Major 95-öt. Ezt követően aztán nagyot fordult a világ, a tavalyi világbajnokságon negyedik Fábián ugyanis rémálomszerű második tízes sorozatot produkált, szinte csak kilencest lőtt, egyszer pedig csupán nyolcast, így mindössze 90 kört ért el és visszaesett a mezőny második felébe.

Közben a keszthelyiek klasszisa elkapta a fonalat, a második szériában csupán két kilencese volt, a folytatásban pedig gyakorlatilag végig nagyon magas színvonalon lőtt. A 27 éves pisztolyos 30 lövés után még a kilencedik helyen állt, később viszont folyamatosan lépett előre, negyedik és ötödik sorozata ugyanis egyaránt 97 körös volt, míg utolsóra 99 kört produkált. Ezzel 582 körrel fejezte be a versenyt és mindenkit maga mögé utasított. A második dél-koreai Oh Je Dzsint ugyan mindössze több belső tízesének köszönhetően előzte meg, de az 582 körös eredmény színvonalát jól mutatja, hogy az utolsó, nyolcadik helyen döntős kínai Csiang Zsan-hszin öt körrel elmaradt tőle.

– Így most azt mondom, nem bánom, hogy csak áprilisban szereztem meg a kvótát, mert ez rákényszerített arra, hogy ne álljak le, ne kényelmesedjek el, és ez most kamatozott – nyilatkozta az MTI-nek Major Veronika, aki azt is elárulta, hogy sikerült minden zavaró körülményt, így a szállás kellemetlenségeit is kizárni a gondolataiból, és tökéletesen ráhangolódott a viadalra. – Nem szabad felvenni ezeket a dolgokat, mert akkor nem tudnak megviselni az ilyen kényelmetlenségek.

Major a versenyével elégedett volt, főleg annak fényében, hogy nehezebben indult számára, mint ahogy tervezte.

– Az első tíz lövés kicsit döcögős volt, meg is kellett állnom, és ki kellett mennem edzőmhöz, Győrik Csabához, hogy átbeszéljük a dolgokat, de utána már nem volt probléma. Úgy gondolom, hogy a jó felkészülés meglátszott most, végig bíztam a technikában és nagyon jól tudtam lőni. Örülök a döntőnek, annak pedig különösen, hogy első lettem ma.

Hozzátette, hogy a vasárnap 12 órakor kezdődő fináléra igyekszik kipihenni magát és beszélni fog a sportpszichológusával is, de nem akarja túlgondolni a finálét.

– Technikailag és taktikailag is tökéletesen kivitelezett volt ez Verától, ami nagy örömöt okozott nekem. Azt külön kiemelném, hogy Vera most, az olimpián lőtte meg idei legjobb eredményét, ami óriási teljesítmény – dicsérte tanítványát Győrik Csaba, aki azt is megjegyezte, hogy Majornak a rosszul sikerült tokiói játékok óriási tapasztalatot adott, amit most kamatoztatni tudott. – Sokszor szeretnénk azt mondani, hogy az olimpia is csak egy verseny, de nem az. Teljesen más, mint a többi, amit csak akkor tudsz megtapasztalni, amikor ott vagy.

A tavalyi világbajnokságon negyedik, első olimpiáján szereplő Fábián a 90 körös második sorozata után 95-tel és 97-tel folytatta, az utolsó húsz lövésébe aztán megint több hiba csúszott, így végül 566 körrel fejezte be a 33. pozícióban a viadalt.

– Úgy érzem, a lelkemet kidolgoztam verseny közben, még ha az eredmény ezt nem is tükrözi – mondta az MTI-nek Fábián Sára. – Többször ki tudtam jönni a gödörből menet közben, ennek pedig örülök. Sajnos ebben most ennyi volt, de átestem a tűzkeresztségen és várom a 25 métert.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.