Federer feltette a legfontosabb kérdést Sinner doppingügyében

Közel húsz év után lesz amerikai finalista férfi egyesben a US Openen, miután Taylor Fritz és Frances Tiafoe is legyőzte a nála magasabban rangsorolt ellenfelét. A nőknél a tavalyi döntős Arina Szabalenka lemosta a pályáról az olimpiai bajnok Cseng Csin-vent, így a négy közé jutott. Roger Federer a helyszínen tekintette meg ezeket a mérkőzéseket, és az elmúlt hetek legforróbb témájáról, Jannik Sinner doppingügyéről is elmondta a véleményét.

2024. 09. 04. 13:04
Roger Federer több negyeddöntőt is megnézett a US Openen Fotó: AFP/CHARLY TRIBALLEAU
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Két amerikai is elődöntőbe jutott a US Openen, mégsem őket ünnepelte a leghangosabban a New York-i közönség. 2019 óta először tiszteletét tette ugyanis a tornán az itt ötszörös győztes tenisznagyság, Roger Federer, aki már a jelenlétével kiérdemelte az álló ovációt. Íme:

Federer az Arthur Ashe stadionban nézte végig tehát a tavalyi döntős Arina Szabalenka és Cseng Csin-ven összecsapását. Előbbi annyira izgult, hogy egy ilyen neves néző előtt kell játszania, hogy inkább gyorsan, 73 perc alatt lerendezte a dolgot, és 6:2, 6:1-re elintézte a párizsi olimpiai bajnokot.

– Láttam a kivetítőn, hogy itt van. Azonnal mondtam magamnak, hogy a legjobb teniszemmel kell előrukkolnom, hogy szórakoztassam őt. Meg kell mutatnom, hogy mit tudok – magyarázta Szabalenka.

A svájci exjátékos több meccsre is beült, így Grigor Dimitrov és Frances Tiafoe negyeddöntőjére is. A legendának az amerikai teniszezőt is sikerült lenyűgöznie.

– Ugyanúgy néz ki egy öltönyben is, mint ahogy annak idején a teniszpályán. Még csak meg sem izzad. Szépen vasalt ingek. Tökéletesen belőtt haj – ámuldozott Tiafoe.

Két amerikai a négy között

Persze a 26 éves játékos magával is elégedett lehetett. A világranglista 20. helyezettjeként a nyolc között a rangsorban 9. Grigor Dimitrovval találta szembe magát. Tiafoe kezdte jobban a mérkőzést, 6:3-mal hozta az első szettet, ám a másodikat 4:1-ről, tiebreakben sikerült elbuknia. A hazai játékost ez nem zavarta meg, a folytatásban is ő dominált, végül már csak két játékra volt a győzelemtől, amikor Dimitrov sérülés miatt feladta a mérkőzést.

Tiafoe győzelmével eldőlt, hogy Andy Roddick 2006-os fináléja óta először, újra lesz amerikai férfi egyesben a US Open döntőjében. A másik szerdai meccsen ugyanis Taylor Fritz egy szintén nála magasabban rangsorolt ellenfelet győzött le, méghozzá Alexander Zverevet.

Fritz már többször eljutott erre a szintre egy-egy Grand Slam-tornán, azonban a negyeddöntőben rendre elbukott. Most az első szettet nagy csatában megnyerte a német ellen, a következőben egy brék döntött Zverev javára. Küzdelmes meccs volt, míg Zverev egyre frusztráltabb lett, az amerikai jobban bírta idegekkel. Végül ez döntött, Fritz négy játszmában lezárta a mérkőzést.

– Fantasztikusan érzem magam. Sokszor szerepeltem már negyeddöntőben az elmúlt években, de ma valami más volt, azt éreztem, hogy eljött az ideje, hogy egy lépcsőfokkal feljebb lépjek. Tökéletes, hogy ez éppen itthon jött össze – fogalmazott a boldog győztes.

Az elődöntőben nemcsak két honfitárs, hanem barátok csapnak össze. De pénteken félre kell tenni a barátságot, ezt Tiafoe is tudja.

– Ez Taylor és az én pályafutásom legfontosabb meccse. Hosszú évek óta ismerjük egymást, már tizennégy éves korunk előtt játszottunk egymás ellen. Szóval csodálatos lesz, hogy ellene játszhatok. Tudom, hogy ő is amerikai, de remélem, hogy mellettem álltok majd – üzente Tiafoe a közönségnek.

 

Federer megszólalt Sinner doppingügyéről

Visszatérve Federerhez, ha már New Yorkban van, a tenisz egyik legnagyobb alakját megkérdezték Jannik Sinner doppingügyéről is. Mint ismert, a világelső két ízben is pozitív doppingtesztet produkált, mégsem tiltották el, amit sok vetélytársa döbbenten fogadott, és kettős mércéről beszélt.

– Ez egy bonyolult helyzet, minden játékos és a stábja rémálma, hogy ilyen vádak merülnek fel vele szemben – mondta Federer. 

– Megértem a többi játékos frusztrációját, amiért úgy érezték, hogy máshogy bántak vele, mint másokkal. Szerintem éppen ez a lényeg. Vélhetően mindenki egyetért abban, hogy Sinner nem csinált semmit. De az talán következetlenség volt, hogy akkor is engedték játszani, amikor még nem tudták pontosan, hogy mi történt. Fontos lenne, hogy erre a kérdésre kellene választ kapnunk. De mindenkinek bíznia kellene a rendszer működésében 

tette hozzá a 20-szoros Grand Slam-bajnok.

 

US Open, 5. forduló


Férfi egyes
Tiafoe (amerikai, 20.)–Dimitrov (bolgár, 9.) 6:3, 6:7 (5-7), 6:3, 1:4 – Dimitrov feladta
Fritz (amerikai, 12.)–Zverev (német, 4.) 7:6 (7-2), 3:6, 6:4, 7:6 (7-3)

Női egyes
Szabalenka (fehérorosz, 2.)–Cseng (kínai, 7.) 6:1, 6:2
Navarro (amerikai, 13.)–Badosa (spanyol, 26.) 6:2, 7:5

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.