
Hogy milyen erejű lehetett a győzelmet hozó, ugyanakkor súlyos sérülést okozó ütés, arról Neil Scott, a brit ökölvívó testület orvosi igazgatója mondta el, hogy egyrészt ez a fajta sérülés kifejezetten ritka és sajnos rendkívül fájdalmas.
– Ez nem egy mindennapi sérülés, egyáltalán nem látunk ilyet gyakran. Általában az ilyen típusú sérüléseket, bármilyen őrültségnek hangzik is, de téglák és hasonló dolgok okozzák. A kesztyű mérete miatt ( ez ezen az összecsapáson 10 uncia volt – a szerk.), ez nem olyan, amit a bokszban látni szoktunk. Ehhez óriási erő kell – állította Neil Scott.
Szabálytalan volt Wardley kesztyűje?
Ebbe az orvosi véleménybe azonnal belekapaszkodott Clarke promótere, a Boxxer irodát vezető Ben Shalom, aki kijelentette, nem véletlen, hogy vizsgálat folyik ebben az ügyben, mert nem kizárt az, hogy Wardley kesztyűi szabálytalanok voltak, így emiatt sérült meg súlyosan a védence. Wardley menedzsere, Frank Warren mérhetetlenül felháborodott ezen a kijelentésen, s szégyennek nevezte, ahogy Shalom ezzel a rágalommal akarja bemocskolni védence hírnevét.
– A Brit Szövetség minden kesztyűt ellenőriz és jóváhagy a mérkőzést megelőző napon, és nem merült fel semmilyen probléma. A testület elé fogom vinni Shalomot, amiért ezzel a rágalmazó állítással lejáratta a sportágat, és megkérdőjelezte a szövetség és a rijádi show-ban részt vevők integritását – tombolt Frank Warren.
Mindenesetre Shalom magára haragította promóter kollegáján kívül a Brit Szövetséget is, hiszen egyrészt ők hagyták jóvá a meccsen használt kesztyűket, másrészt a szervezet szóvivője közölte, hogy Shalomnak a folyamatban lévő vizsgálatra vonatkozó megjegyzései hamisak, mondván, nem folyik semmilyen vizsgálat, a kesztyűt jóváhagyták.
Ugyanakkor jegyezzük meg, hogy Wardley egy személyre szabott brit Fly kesztyűben bokszol. Ezekkel a meccskesztyűkkel már többen foglalkoztak, miután az úgynevezett harapósabb típusok közé tartoznak, és több szakember szerint túlzottan is agresszív töméssel rendelkeznek. Egy biztos, a két bunyós csatája a Brit Szövetség előtt folytatódik.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!