
Kevesen hitték volna, hogy öt forduló után, azaz mindössze három körrel a vége előtt a Real Madrid ilyen nehéz helyzetbe kerül a BL-ben. Carlo Ancelotti csapata két győzelemmel és immáron három vereséggel, eddig mindössze hat pontot gyűjtve a 24. helyen áll az új Bajnokok Ligájában. Az idei nagy átalakulás után 36 csapatos alapszakaszt rendeznek, amelyben mindenki nyolc meccset játszik, és a végén az első nyolc automatikusan bejut a negyeddöntőbe, a 9–24. helyezetteknek pedig még meg kell vívniuk sikeres párharcot ugyanezért. A 25.-től lefelé pedig a kiesők vannak. A Real Madrid jelenleg egy helyre van ettől a szégyentől.
Carlo Ancelotti megvédi a játékosát
Ha az Anfield Roadon Mbappé értékesíti a tizenegyest, a Real egyenlít, s maradt volna esélye a pontszerzésre, nem véletlen, hogy a spanyol és a francia sajtó nem bánik kesztyűs kézzel a gyengélkedő csatárral. A Marca vezető cikkének címében az virít, hogy „Mbappé, egy kegyetlen rémálom”. A francia Le Parisien pedig drámainak nevezi a Real Madridban nyújtott teljesítményét. A két lap szerint a Liverpool ellen kihagyott tizenegyes csak a jéghegy csúcsa volt, Mbappé egyéb mutatói is borzasztóak voltak. Mindössze két lövési kísérlete volt, a tizenegyesen kívül egy blokkolt lövés, a 24-ből hat passza rossz volt, és 15-ször veszítette el a labdát.
Kylian Mbappé mindenki támogatását élvezi, s hamarosan túllép ezen a nehéz időszakon. Ő egy különleges játékos, türelmesnek kell lennünk. Jól teljesít, jól zajlik a beilleszkedése
– igyekezett mindenkit megnyugtatni Carlo Ancelotti, a madridiak vezetőedzője a francia támadóval kapcsolatban.
A másik, BL-ben szárnyaló angol csapat, az Aston Villa kis híján a Juventust is legyőzte, ám Rogers 94. perces gólját VAR-vizsgálat után érvénytelenítették. A Crvena zvezda a Stuttgart kiütésével szerezte meg első pontjait a kiírásban, a topligák tavalyi meglepetéscsapatai közül a Bologna és a Girona is elszenvedte negyedik vereségét öt forduló alatt, utóbbi meccskeretébe a magyar védő, Yaakobishvili Antal nem került be.
| Bajnokok Ligája, alapszakasz, 5. forduló, szerdai eredmények: Liverpool (angol)–Real Madrid (spanyol) 2-0 (0-0), Aston Villa (angol)–Juventus (olasz) 0-0, Dinamo Zagreb (horvát)–Borussia Dortmund (német) 0-3 (0-1), Crvena zvezda (szerb)–Vfb Stuttgart (német) 5-1 (2-1), Sturm Graz (osztrák)–Girona (spanyol) 1-0 (0-0), Bologna (olasz)–Lille (francia) 1-2 (0-1), Celtic (skót)–Club Brugge (belga) 1-1(0-1), Monaco (francia)–Benfica (portugál) 2-3 (1-0), PSV Eindhoven (holland)–Sahtar Donyeck (ukrán) 3-2 (0-2), az élcsoport állása: 1. Liverpool 15, 2. Internazionale 13, 3. Barcelona 12(18-5), 4. Dortmund 12 (16-6), 5. Atalanta 11, 6. Leverkusen 10 (11-5), 7. Arsenal 10 (8-2), 8. Monaco 10 (12-7). |




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!