
A Benfica egy fordulóval az alapszakasz vége előtt a tíz pontjával a 18. helyen áll a tabellán, a jövő héten az utolsó körben a Juventus vendégeként biztosíthatja be a helyét a rájátszásban. Mint arról már szó esett, a Barcelona páholyban várja a 8. fordulót, amelyben az olasz Atalantát fogadja majd január 29-én, szerdán, ennek megfelelően Raphinha elégedetten nyilatkozhatott:
– Tudtuk, hogy nehéz lesz, mert főleg hazai közönség előtt nagyon jó az ellenfél egyénileg és csapatként is. Az egész meccs alatt összpontosítanunk kellett, soha nem adtuk fel, ezért sikerült nyernünk. Ismerjük a lehetőségeinket, ahogyan dolgozunk, az edzőnk bízik bennünk, és mi, játékosok is bízunk a munkánkban. Szerintem az eredménynél is sokkal fontosabb az, hogy tudjuk, mindig képesek vagyunk fordítani.
Raphinha viszonozta, hogy nem hagyták békén
A spanyol Movistar a találkozó után arról számolt be, hogy az öltözőfolyosón kiáltásokat lehetett hallani, és mint kiderült, többek között a két gólig jutó Raphinha és Benfica-játékosok közt dulakodásig is fajult az eset, szúrta ki az Origo. A helyszínen dolgozó rendőröknek kellett szétválasztaniuk a feleket, hogy aztán ne engedjék a két csapat tagjait a másik öltözőjének közelébe.
– Amikor elhagytam a pályát, nem hagytak békén, én pedig viszonoztam a tetteiket. A végén mindannyian dühösek lettünk, de én nem viszem haza ezt az érzést – mondta a brazil focista.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!