Szoboszlai Dominik népszerűségét nehéz szavakkal leírni. A magyar válogatott csapatkapitányáért megőrülnek a rajongók, s ezt csak fokozhatta, hogy a Liverpool színeiben Premier League-aranyérmet nyert, az első magyar futballistaként. Szoboszlai az angliai ünneplés után már itthon van, szülővárosában pedig különös eset történt vele.

Fehérváriak jelezték nekem néhány nappal ezelőtt, hogy amikor itt sétált a belvárosban, nem engedték fagyizni, mert mindenki szeretett volna vele egy közös képet. Ő pedig türelmesen tűrte, hogy az emberek fotózkodjanak vele.
– Tudja, hogy büszkék vagyunk rá, és arra is, hogy nem felejtette el, honnan indult – árulta el a Mandinernek Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere.
Szoboszlai Dominik mentheti meg a Videotont?
Cser-Palkovics azt is felidézte: láttunk már példát arra, hogy sztárok segítettek szülővárosuk klubjának megmentésében. A Vidi nem csak a kiesés miatt van bajban. Hogy Szoboszlai ilyen szempontból követi-e válogatottbeli társa , Schäfer András útját, az a jövő zenéje.
Szoboszlai Budapesten ünnepel, a Bálnánál is feltűnik
A Liverpool magyar játékosa idehaza is alaposan megünnepelte a bajnoki címet. Az Origó arról számolt be, hogy a szerda esti bulin Szoboszlai sok válogatottbeli csapattársa is ott volt, míg a Bors arra hívta fel a figyelmet, hogy egy súlyos betegségből felépült szurkoló is részt vett az ünneplésben.
Mielőtt csatlakozna a magyar válogatott keretéhez, Szoboszlai szombaton a Bálnánál is feltűnik, a Red Bull rendezvényén.