A Fekete Mágus szégyenén hüledezett a futballvilág

Június 11-én a Mexikó–Dél-Afrika mérkőzéssel kezdődik el az idei labdarúgó-világbajnokság. Pontosan száz nappal a rajt előtt indítottuk el a Magyar Nemzet százrészes sorozatát, amely a világbajnokságok történetének száz – általunk kiválasztott – legérdekesebb történetét meséli el. A huszonnegyedik részben minden idők egyik legnagyobb vb-feltámadásáról és egy olyan meccsről mesélünk, amely teljesen a feledés homályába veszett. A dráma azt az országot érintette, amelynek mintha átok ült volna a vb-szereplésein. A Szovjetunió, s a csapat akkori csodakapusa, Lev Jasin mindenesetre örökre megjegyezte az ismeretlen chilei kisváros, Arica és egy addig teljesen ismeretlen kolumbiai labdarúgó, Marcos Coli nevét.

Fotó: PAUL HARLE Forrás: Ina

Két dél-amerikai válogatott (Uruguay és Kolumbia) mellett két európai csapat (Jugoszlávia és Szovjetunió) került azonos csoportba az 1962-es Chilében megrendezett világbajnokságon. A csoportmérkőzések első körében a szovjetek 2:0-ra verték a jugoszlávokat, míg a kétszeres világbajnok Uruguay 2:1-re Kolumbiát. Így érkezett el a következő kör, amikor a szovjetek Kolumbia ellen léptek pályára Aricában.

A Szovjetunió három játékosa az 1962-es világbajnokságon: Igor Netto, Szlava Metreveli és Lev Jasin. Fotó: STAFF/AFP

A Szovjetunió döbbenetes kezdése

Magyarországon alig-alig figyeltek erre az összecsapásra, mert az aricai mérkőzéssel párhuzamosan és azonos időben került sor Rancaguában a magyar csapat Bulgária elleni mérkőzésére, amelyet a magyarok 6:1-re nyertek meg. 

A meccs:

VII. labdarúgó-világbajnokság, 1-es csoport, 2. forduló: Szovjetunió–Kolumbia 4:4 (3:1)
Arica, 9000 néző. Vezette: Etzel-Filho (brazil).

Szovjetunió: Jasin – Csoheli, Maszljonkin, Osztrovszkij – Voronyin, Netto – Csiszlenko, Ivanov, Ponyegyelnyik, Kanyevszkij, Meszhi.
Kolumbia: E. Sanchez – Alzate, Lopez, Echeverry – J. Gonzalez, Serrano – Aceros, Coli, Klinger, Rada, H. Gonzalez.
Gólszerzők: Ivanov (8., 12.), Csiszlenko (11.), Ponyegyelnyik (56.), illetve Aceros (21.), Coli (68.), Rada (73.) Klinger (76.)

A szovjet csapat abszolút esélyesnek számított. Már csak azért is, mert 1960-ban megnyerte az Európa-bajnokság elődjének tekintett Nemzetek Kupáját (amelyet ma már az Eb-k közé sorolunk.) A szovjet válogatott a franciaországi négyes döntőben a csehszlovákok és a jugoszlávok ellen aratott győzelmével ért fel a csúcsra Európában. 

Éppen ezért az 1962-es vb-re is óriási várakozásokkal érkezett meg.

És döbbenetesen is kezdett a Kolumbia elleni meccsen: a 11. percben már 3:0-ra vezetett a teljesen leblokkolt dél-amerikai csapat ellen. Tizenegy perc alatt Csiszlenko egyszer, Ivanov pedig kétszer mattolta Kolumbiát. Úgy tűnt, óriási kiütés lesz a vége, s ezen az sem változtatott, hogy Aceros a 21. percben szépíteni tudott. A szünetben a szovjetek 3:1-re vezettek, majd 56. percben Ponyegyelnyik 4:1-re módosította az állást.

Moszkvában örömtüzek gyúltak, a hatalmas országban a rádiókészülékek előtt ülő szurkolók ünnepelni kezdtek. Ember nem hitte el, hogy ezt a mérkőzést nem a szovjet csapat nyeri meg. Pedig így történt. A végeredmény 4:4 lett, mert Kolumbia feltámadt. Coll, Rada és Klinger révén három gólt rúgtak a teljesen kiengedő szovjeteknek, s ezzel minden idők egyik legnagyobb vb-feltámadását vitték véghez.

Lefulladt a szovjet motor

A Szovjetszkij Sport Chilébe kiküldött munkatársa csaknem elájult, mikor a meccset vezető brazil bíró lefújta a találkozót. Később így emlékezett vissza a történtekre. „A 68. percig semmi baj nem volt, a csapat óriási fölényben játszott, a támadások folyamatosan gördültek a pályán, a védelem jól állta a sarat.” 

Ami ezután következett, azt egyhamar nem fogom elfelejteni. Csapatjátékunkat 4:1-ig egy kitűnő motor működéséhez lehetett hasonlítani, később azonban úgy tűnt, mintha ez a motor valami üzemzavar következtében hirtelen leállt volna.

„Játékosaink, úgy látszik, azt hitték, hogy a hátralévő időben a motor magától is megy majd. Nos, nem ment! A 68. percben Coll, a kolumbiaiak jobbösszekötője szögletet csavart középre.” 

A szovjet csapatot az 1962-es vb egyik esélyesének tartották. Fotó: AFP

„Megdöbbenten láttuk, hogy a labda Jasin fölött érintés nélkül a hálóba száll. Az esetnek akkor még nem tulajdonítottunk különösebb jelentőséget, mondván: a vak tyúk is talál szemet. De a gól szárnyakat adott ellenfelünknek. Mindent egy kártyára tettek fel: támadtak. És kitűnően. Védelmünk megingott, egyre jobban kapkodott, s éppen azok vesztették el a fejüket, akik erősségeink közé szoktak tartozni: Jasin, Netto és Maszljonkin. A 73. percben például Maszljonkin valósággal helyzetbe hozta a kolumbiai Radát azzal, hogy oda passzolta neki a labdát. S Rada be is vágta: 4:3. A kolumbiaiak szédületesen rohamoztak, s a 76.percben újabb védelmi hibából Klinger révén kiegyenlítettek. 8 perc alatt 3 gólt kaptunk. Tanulságos, nagyon tanulságos volt számunkra ez a mérkőzés.”

A Fekete Mágus, azaz Lev Jasin szégyene

A világ is hüledezett. Azt a bizonyos érintés nélküli szögletgólt az a Lev Jasin kapta, aki akkoriban a világ legjobb kapusának számított és aki a mai napig az egyetlen aranylabdás kapuvédő. Ikonikus pillanat volt ez a kolumbiai válogatott számra, amely története során most először szerepelt labdarúgó-világbajnokságon. Marcos Coll helyzetfelismerése egyszerűen zseniális volt. 

Amikor kikocogott, hogy elvégezze a szögletrúgást, azt látta, hogy Jasin a szovjet védőkkel beszélget, miközben az öt és feles közelében, a túloldalon ácsorog.

Coll hirtelen ötlettől vezérelve rúgta be a szögletet, a labda pedig a kapufa segítségével a meglepett Jasin legnagyobb döbbenetére a hálóban kötött ki. Ez a világbajnokságok történetének egyetlen olyan gólja, amely szögletrúgásból esett. 

Ordítás és öröm Aricában

„Hatalmas ordítás tört ki, amikor ráeszméltek, hogy a szögletből gól lett” – emlékezett vissza később a kolumbiai játékos. „A szovjet kapus magából kikelve őrjöngött a védőkkel, azt hittem, megveri őket. A védőjátékosokat sem kellett félteni, ők Jasinnal üvöltöttek. És kiabáltunk mi is – persze örömünkben.” 

A világ legjobb kapusa ellen ilyen gólt szerezni tényleg nem mindennapi élmény volt.

„Számomra nagy öröm, hogy Isten segítségével ilyen gólt tudtam rúgni. Mert ez tett engem halhatatlanná.”

Marcos Coli azt is hozzátette: Kolumbiában ennek a gólnak azért is volt különös jelentősége, mert a nagy futballtornákon addig összesen egy hasonló találat született. Az 1924-es párizsi olimpián az Uruguay–Dánia (7:0) összecsapáson Hector Scarone tudott szögletből érintés nélkül gólt szerezni. Scarone a világ egyik legjobb futballistája volt. Kétszeres olimpiai bajnok, majd 1930-ban világbajnoki címet nyert. Marcos Coli úgy vélte: azzal, hogy Jasinnak érintés nélküli szögletgólt rúgott, legalább akkora tettet hajtott végre, mint Scarone, amikor 1930-ban megnyerte az első alkalommal kiírt világbajnokságot. 

A franciák már temették Jasint

A Fekete Mágusnak nevezett Lev Jasin évekkel később úgy emlékezett erre a gólra, mint élete egyik legszégyenteljesebb mozzanatára. „Megviselt, persze, hogy megviselt, kit nem ütött volna ki az, ha egy ilyen gólt kap” – mondta a kor legkiválóbb kapuvédője. Azt nem tette hozzá, hogy ez a bekapott szögletgól annyira összezavarta, hogy a világbajnokság negyeddöntőjében, Chile ellen az ő gyenge teljesítményének is köszönhették a szovjetek, hogy a házigazda ellen 2:1-es vereséget szenvedtek, s kiestek a világbajnokságon. A korabeli szovjet sajtóban persze más is megjelent. 

Olyanokat írtak, hogy a szögletgól előtt Jasin a napba nézett, ez elvakította.

Egy másik cikk szerint a szovjet kapust zavarta a nagy tömörülés – ezt azért nem kellett feltétlenül komolyan venni. Egyes, merészebb orosz újságírók a mérkőzést Jasin katasztrófájaként emlegették. 

Lev Jasin évekig szégyenkezett a bekapott gól miatt. Fotó: Paul Harle/Ina

Azért ez a hangnem nem volt éppen megszokott a kor szovjet újságjaiban. Az viszont igaz, hogy ezt a mérkőzést nagyon sokáig a szovjet futball legkínosabb mérkőzéseként tartották számon. Később a cikkírók is megenyhültek. 

Akár bocsánatkérésként is felfogható az az írás, amelyben azt fejtegették, hogy ez a rettenetes gól azt mutatta meg, hogy Lev Jasin nem gép, hanem ember. 

A nyugati sajtóban persze másképp mutatták be a dolgokat. A világ leghíresebb sportnapilapja, a francia L’Équipe azt írta, hogy ez a gól Jasin pályafutásának végét jelenti. A franciák azt is hozzátették: azon sem lennének meglepve, ha a szovjet politikai vezetés munkatáborba zavarná a kapust. Ez a jóslat nem jött be, ne feledjük, hogy Jasin 1963-ban, azaz egy évvel a számára kínosan sikerült vb-szereplés után kapta meg az Aranylabdát. 

A vacsoránál egymást szidták a szovjetek

Arról azonban sokkal kevesebb szó esett, hogy a szovjetek egyáltalán nem vették komolyan a dél-amerikai csapatot. Amikor az első fordulóban legyőzték a jugoszlávokat, csak legyintettek egyet, ha a következő mérkőzésről kérdezték őket. Amikor lefújták a meccset, hatalmas botrány tört ki a szovjetek szállásán. 

A vacsoránál a csatárok és a védők egymást szidták, a játékosok üvöltöztek.

A szovjet támadók azt vágták a védőjátékosok fejéhez, hogy miattuk úszott el a győzelem lehetősége. Úgy vélték, ők mindent megtettek, s a maguk szempontjából igazuk is volt – négy gólt lőttek. Szerencsétlen védőknek nem nagyon volt válaszuk. Nem is lehetett. Lev Jasin pedig némán ült a vacsoraasztalnál, szinte elsírta magát. El sem akarta hinni, hogy mindez vele megtörténhetett.