A spanyol miniszterelnök zöld jelzést adott a profi futballnak

A spanyol csapatoknak csak nemrég engedték meg a visszatérést az edzésekhez.

2020. 05. 23. 17:25
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Remek hír a spanyol futball szerelmeseinek: a profi futball a június 8-án kezdődő héten folytatódhat, a kormány zöld jelzést adott az élvonalnak. Ezt Pedro Sanchez miniszerelnök jelentette be mai beszédében.

– Spanyolország megtett mindent, amit tennie kellett a járvány elleni védekezésben, és ennek köszönhetően már tovább léphetünk – mondta a kormányfő. – Elérkezett az ideje annak, hogy kezdjünk visszatérni a megszokott mindennapi tevékenységeinkhez, és ehhez tartozik az is, hogy a profi labdarúgás június 8-a után folytatódhasson.

Javier Tebas, a La Liga elnöke a hét elején még izgatottságának adott hangot, de konkrétumot nem tudott mondani a bajnokság és a kupa sorsáról. Csupán azt hangsúlyozta, hogy csak az egészségügyi hatóságok engedélyével és útmutatásai alapján folytathatják a munkát, a miniszterelnök szavai azonban tiszta helyzetet teremtettek. Az elnök a közösségi oldalán üdvözölte a kormány döntését, így kommentálva azt: „Nagyon elégedettek vagyunk, ez a klubok, a játékosok és az edzők nagy munkájának az eredménye. Ugyanakkor rendkívül fontos az óvintézkedések betartása, a járvány fejlődéséhez való alkalmazkodás, nem becsülhetjük alá a veszélyt.”

A spanyol csapatoknak csak nemrég engedték meg a visszatérést az edzésekhez. Ezen a héten már tízes csoportokban is dolgozhattak, de kizárólag a távolságtartási előírások betartásával, ami mostantól fogva már bizonyára nem lesz érvényes, ha a megadott június 8-a utáni hétvégén, tehát június 12-én már felkészültek akarnak lenni az éles mérkőzésekre. Az viszont nem kérdés, hogy a folytatás nézők nélkül zajlik majd. Erről Luis Enrique, spanyol szövetségi kapitány ezt mondta:

– Zárt kapuk mögött futballozni szomorúbb, mint egy mulatságban a saját húgoddal táncolni. Ugyanakkor ez most érthető, a futball pedig a szórakoztató ipar fontos része, az embereknek szükségük van rá.

A miniszterelnök bejelentése szerint a múzeumok és a színházak is ismét megnyithatják kapuikat, illetve néhány napon belül folytathatják tevékenységüket a turisztikai szférában dolgozók is. A labdarúgásnál maradva a spanyol labdarúgók érdekvédelmi szervezete és a liga feladata, hogy megegyezzen a visszatérés feltételeiről. Ha minden igaz, június 9-én a másodosztályú Rayo Vallecano–Albacete decemberben elhalasztott mérkőzéssel folytatódna a futballélet, a hétvégén pedig már az élvonalban is rendeznének találkozót.

Ezzel a nagy európai bajnokságok közül a múlt hétvégén újraindult német után a spanyol a második, amely jelentős lépést tett a folytatás felé.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.