Áll a bál Siófokon, távozik a tréner, Penát felfüggesztették

A Siófok női kézilabdacsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy távozik a gárdától Bent Dahl vezetőedző, Nerea Penát pedig felmentette a munkavégzés alól.

Magyar Nemzet
2020. 10. 19. 19:13
null
Pena (jobbra) távozik Fotó: Mirkó István
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közlemény szerint a Siófoki KC és Bent Dahl vezetőedző közös megegyezéssel bontott szerződést, ennek értelmében a szakvezető azonnali hatállyal távozik a klubtól. A norvég tréner tavaly januárban érkezett a Balaton-parti csapathoz Tor Odvar Moen segítőjeként, majd amikor Moen családi okokra hivatkozva elhagyta a gárdát, Dahl lett a vezetőedző. A Siófok mérlege kilenc tétmérkőzésen hat győzelem és három vereség – a sikertelen szereplés vezetett oda, hogy a felek szerződést bontottak. A klub nem sokkal később kiadott egy másik közleményt is, melyben tudatja, hogy Nerea Penát felfüggesztette – a döntés határozatlan időre szól, és azt jelenti, hogy a játékos a csapat edzésein, illetve mérkőzésein nem vehet részt. A Siófok egyúttal tudatta, hogy felvette a kapcsolatot Pena menedzserével, és hamarosan további fejlemények várhatóak az ügyben.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.