Az UEFA elnöke szerint több terv is készült a futballszezon befejezésére

Forrás: MTI2020. 03. 28. 22:06
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Aleksander Ceferin elnök szerint A, B és C terve is van a szezon befejezésére az Európai Labdarúgó Szövetségnek (UEFA).

„Senki nem tudja, mikor lesz vége a világjárványnak. Van A, B és C tervünk attól függően, hogy május közepén, júniusban, vagy június végén kezdhetjük újra. Ha utóbbi időpontban sem lehet elkezdeni játszani, akkor valószínűleg az idényt nem lehet befejezni” – mondta a szlovén sportvezető a La Repubblica című olasz napilapnak.

Ceferin azt a lehetőséget még elképzelhetőnek tartja, hogy a következő idény később kezdődne, így annak elején zárnák a 2019/20-as sorozatokat, ehhez viszont át kell dolgozni a lejáró szerződéseket és az átigazolási időszakot. Azt viszont nem tudja elképzelni, hogy ez európai döntőket, így a Bajnokok Ligája és az Európa-liga végcsatározását nézők nélkül bonyolítsák le.

A BL-ben március 11-én, az El-ben pedig másnap rendezték az utolsó meccseket, mielőtt az UEFA a koronavírus-járvány terjedése miatt felfüggesztette a sorozatok folytatását. Mindkét sorozat a nyolcaddöntőnél jár. A férfi Bajnokok Ligája döntőjét Isztambulban, a női finálét Bécsben, az Európa-liga idénybeli utolsó meccsét pedig Gdanskban játszanák.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.