Bicsák a top tízben a tesztversenyen

Bicsák Bence dicséretes eredményként hetedik lett a triatlonosok olimpiai tesztversenyén Tokióban, amely egyben a ­kvalifikációs sorozat egyik állomása is volt.

Magyar Nemzet
2019. 08. 17. 10:24
Bicsák Bence
A célbaérés közös öröm a szurkolókkal Fotó: Vajda János Forrás: MTI/Vajda János
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bicsák 1:50:41 óra alatt teljesítette az 1500 méter úszásból, 40 kilométer kerékpározásból és 10 km futásból álló olimpiai távot. A további magyar indulók közül Dévay Márk (1:53:27) a 28. helyen végzett, míg Tóth Tamás nem ért célba. A kanadai Tyler Mislawchuk győzött 1:49:51 órával, tehát Bicsák csak egy perccel maradt el tőle. A nehéz körülményekről – amire egy év múlva is számítani lehet – árulkodik, hogy a 65 indulóból 19-en nem fejezték be a versenyt.

Lipták Tamás, a magyar szövetség szakmai igazgatója azt mondta, hogy a női versenyhez képest – amikor a meleg miatt az utolsó számban, futásban megfelezték a távot – ezúttal a nagy szél jelentett komoly kihívást a résztvevőknek. – A víz és a levegő pár fokkal hűvösebb volt ugyan a tegnapinál, de még így is szokatlanul meleg a versenyzőknek. Az olimpiára gondolva rendkívül pozitív eredmény a fiúktól egy top tízes helyezés – értékelt a sportvezető.

A célbaérés közös öröm a szurkolókkal
Fotó: MTI/Vajda János

Bicsák Bence összességében elégedetten nyilatkozott. – A kerékpározás során szerencsére elkerültem a bukásokat is, de sokat kellett dolgoznom, hogy felérjek az élbolyhoz. A futás elejére ez rá is nyomta a bélyegét, csak a második körtől tudtam a saját tempómat menni. Sikerült kicsit közelednem az elejéhez, de ez most ennyire volt elég – összegzett.

Vasárnap az új olimpiai versenyszámmal, a vegyes váltók viadalával zárul a tokiói tesztelés, a magyarok ott lesznek a rajtvonalon. A tesztverseny pályája az úszás kivételével megegyezik azzal, amelyen jövőre az olimpián küzdenek majd meg a triatlonosok. A ­Tokiói-öbölben a nagy hajóforgalom miatt csak jövőre zárják le az olimpiai pálya vizes szakaszát. A tesztverseny nem része a világbajnoki sorozatnak – amelynek döntője a hónap végén lesz Svájcban –, illetve a világkupának, de a vb-döntőhöz hasonlóan kiemelt pontokat osztanak az olimpiai kvalifikációhoz. Így nemcsak a helyismeret, hanem a pontszerzés miatt is népes és erős mezőny gyűlt össze Tokióban.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.