BL-selejtező: a lehető legerősebb ellenfelet kapta a Fradi

A BL-selejtező első körében a magyar bajnok Ferencváros a svéd bajnokság első helyezettje, a Djurgården ellen lép pályára, a találkozó színhelye a budapesti Groupama Aréna.

Magyar Nemzet
2020. 08. 09. 12:11
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megvan az ellenfele a Ferencvárosnak, amely a BL-selejtező sorozatában indul a nemzetközi porondon. Az UEFA Nyonban tartotta meg a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőinek sorsolását. A magyar bajnok Ferencváros az 1. körben kezdi meg a selejtezőket, és a lengyel Legia Warszawa és a skót Celtic társaságában kiemeltként várta, hogy a sors melyik ellenfelet sodorja az útjába. Ahogy már megírtuk, az európai szövetség az 1. csoportba sorolta a Ferencvárost, és négy lehetséges ellenfelet tett ide a nem kiemeltek kalapjába, illetve ötöt, de a koszovói FC Drita és az ír Linfield augusztus 11-én egymással előselejtezőt játszik, és annak a győztese vesz részt a selejtezőn. A négy közül a koszovói FC Drita a „legfiatalabb egyesület” a maga 73 évével. A KR-t – a Fradihoz hasonlóan – 1899-ben, a Djurgårdent 1891-ben, míg a Linfieldet 1886-ban alapították.

A sorsoláson elsőként éppen a magyar bajnok párharcának a szereposztása alakult ki, a Ferencváros a svéd bajnok Djurgårdens IF Fotboll, rövidítve Djurgården ellen kezdi meg a selejtezőket, és a helyszín a budapesti Groupama Aréna lesz.

A Ferencváros csapatkapitánya, Lovrencsics Gergő már futballozott svéd csapat ellen korábbi klubja, a Lech Poznan színeiben. – A Bajnokok Ligájában minden csapat kemény ellenfél, teljesen mindegy, hogy melyik országból érkezik, hiszen az adott ország bajnokáról van szó. A Lech Poznan színeiben már játszottam a svéd AIK ellen, így van tapasztalatom az északi stílusról, ez alapján mondhatom, hogy nagyon kemény futballra kell készülnünk. Biztos vagyok abban, hogy a szakmai stáb megfelelően felkészíti majd a csapatot. A selejtező előtt még vár ránk egy bajnoki az MTK Budapest ellen, ez remek főpróba lehet. Örömteli, hogy hazai pályán játszhatunk majd a svédek ellen – értékelt a Fradi válogatott labdarúgója a Fradi.hu-n.

szerint a legkeményebb ellenfelet kapta csapata a sorsoláson. – Talán a lehető legerősebb együttest kaptuk a szűkített listáról, ám ez nem változtat a céljainkon: természetesen tovább szeretnénk jutni! Úgy érzem, a csapat remek formában van, az első selejtezőig ráadásul még egy tétmérkőzést is játszunk majd az NB I-ben. Külön öröm, hogy hazai pályán fogadhatjuk majd a svéd bajnokot. Készen állunk az idény kezdetére! – fogalmazott a jobbhátvéd.

– A lehetséges ellenfelek közül a legnehezebbet kaptuk, ráadásul a svédek játékban vannak, náluk tart a bajnokság, ez jelenthet nekik egy kis előnyt – nyilatkozta az FTC kapusa az M1 aktuális csatornának. – Másfelől nekünk így könnyebb feltérképezni őket, mert nem tavalyi meccseket kell majd elemeznünk. A zárt kapuk ellenére a hazai pálya is számunkra jelent előnyt. Képesek vagyunk kivívni a továbbjutást, és szeretnénk ismét csoportkörbe kerülni.

A svédek örülnek

– Ha választhattunk volna, akkor a Ferencvárosra esett volna a választásunk, így most érthetően nem vagyok csalódottak. A Ferencváros jó csapat, a magyar bajnok. Az igazi álmunk az lett volna, ha hazai pályán léphetünk pályára, de minden nem jöhet össze, készülünk az utazásra. Korábban már beszéltünk egymás között róla és nem hiszem, hogy a vírushelyzet miatt bármilyen probléma lenne a Budapestre és vissza történő utazással – nyilatkozta Bosse Andersson, a Djurgården sportigazgatója az Aftonbladet nevű lapnak.

A selejtező első fordulóját augusztus 18–19-én rendezik meg, az ismert már sajnos, hogy az egymeccses párharcokat mindenképpen zárt kapuk mögött rendezik meg. Az UEFA tehát nincs tekintettel arra, hogy a magyar bajnoki mérkőzéseket korlátozások nélkül látogathatják a szurkolók, a BL-selejtezőben a Fradi hazai pályán is csak nézők nélkül fogadhat ellenfelet. A sorsolás előtt az UEFA Magyarországnak három másik országgal egyetemben külön is köszönetet mondott, amiért stadionjait rendelkezésre bocsátja, amennyiben szükség lesz semleges helyszínen lejátszandó mérkőzésre.

A BL-selejtező lebonyolítása megegyezik az előző esztendőkével: négy fordulón kell túljutni a főtábla eléréséhez. Ha egy csapat kiesik, akkor az Európa-liga selejtezőjében folytathatja.

Az FTC-nek négy párharcot kell megnyernie a BL-főtáblára jutáshoz, három megnyert meccsel az Európa-liga csoportkörébe jut. Ha kiesik a BL-ből, az Európa-liga selejtezőjébe kerül. Ugyanakkor ha a BL-selejtező 1. fordulójából továbbjut, a másodikban már nem lesz kiemelt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.