Egy szőnyegen, egy nyelven

Szinte már csak az utolsó simítások vannak hátra a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia impozáns csepeli sportcsarnokán.

2019. 11. 23. 11:18
null
A csarnok melletti fitneszparkot már átadták Fotó: MBSZ/Róth Tamás
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szinte már csak az utolsó simítások vannak hátra a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia impozáns csepeli sportcsarnokán, az „előszobáját” pedig már pénteken átadták, és a Duna-parti szabadtéri fitneszparkot a nagyközönség is igénybe veheti. A kondipark megépülését a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács tízmillió forinttal támogatta, képviseletében az elnök, Hatala József altábornagy, korábbi országos rendőrfőkapitány is jelen volt az ünnepségen, miként a magyar válogatott színe-java.

A csarnok melletti fitneszparkot már átadták
Fotó: MBSZ/Róth Tamás

– Nem csak ennek a csepeli központnak a megvalósulásában gondolkozunk – szögezte le Németh Szilárd, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke. – Néhány hete nemzeti ünnepünkön, október 23-án a Vajdaságban, Magyarkanizsán letettük az alapkövét az ottani birkózóakadémiának, ami szintén a mi akadémiai rendszerünkben fog megépülni. A Kárpát-medencében a szétszakított országrészeket az Egy szőnyegen, egy nyelven program segítségével a sporton, a birkózáson keresztül is megpróbáljuk egybeforrasztani. A következő lépés Székelyudvarhely lesz, utána pedig elindulunk Kárpátaljára, majd megyünk a Felvidékre.

Belehúznak versenyzőink is, az idén világbajnoki címet szerző elárulta, hogy a jövő héten megkezdik az olimpiai felkészülést.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.