Final Four most decemberben

Magyar Nemzet
2020. 04. 17. 10:12
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Decemberre halasztotta a férfi Bajnokok Ligája négyes döntőjét az Európai Kézilabda Szövetség. Az EHF csütörtöki közleménye szerint a sorozat lezárására december 28-án és 29-én kerül sor az eredeti helyszínen, Kölnben. A férfiaknál már márciusban május 30–31-ről augusztus 22–23-ra halasztották a négyes finálét, amelynek ezúttal másodjára módosították az időpontját, miután Köln jelezte, hogy nem tartható ez a dátum sem. Ennek az oka, hogy Angela Merkel német kancellár és Markus Söder bajor miniszterelnök szerdán közölte: Németországban augusztus­ 31-ig tilos a tömegrendezvények megtartása. A negyeddöntőbe jutásért a Mol-Pick Szeged a címvédő északmacedón Vardar Szkopje, a Telekom Veszprém pedig a lengyel Orlen Wisla Plock együttesével találkozik. A két magyar csapat azonos ágon van, vagyis továbbjutás esetén a nyolc között egymással játszanának. Az EHF egyeztet a többi házigazdával is, így Budapesttel a női BL, míg Berlinnel a férfi EHF-kupa négyes döntőjéről. Előbbit szeptember 5-re és 6-ra, utóbbit augusztus 29-re és 30-ra halasztották már korábban.

A belga kormány is tilalmat hirdetett ki augusztus végéig a tömegrendezvényekre, amely a Forma–1-es Belga Nagydíj megrendezését befolyásolja, ez augusztus 30-i dátummal szerepel a naptárban. A jegyértékesítést mindenesetre szerda este leállították. A háromnapos versenyhétvégére eddig már több mint 165 ezer belépőt adtak el, ebből 65 ezer a futam napjára szólt. Halasztás esetén ezek továbbra is érvényesek lesznek. Francisco Valcarcel, a Bokszvilágszervezet (WBO) elnöke az amerikai ESPN-nek adott interjút, amelyben többek között arról beszélt, hogy a sportág szurkolók nélkül elképzelhetetlen. Így szerinte csak akkor rendeznek újra profi gálákat, ha már a nézőket is beengedhetik.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.