Két hét alatt másodperceket gyorsult Hosszú Katinka

Kilenc számban indult, hatban döntőbe jutott és hármat meg is nyert Hosszú Katinka a Malmsten Swim Open elnevezésű, 38 ezer eurós összdíjazású úszóversenyen, amely tegnap ért véget Stockholmban. Két hét alatt másodperceket gyorsult 400 vegyesen a háromszoros olimpiai bajnok.

Magyar Nemzet
2021. 04. 12. 10:40
HOSSZ Katinka
Hosszú a héten hátúszásban és pillangón is diadalmaskodott Fotó: Koszticsák Szilárd Forrás: MTI
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sós Csaba szövetségi kapitány a március végi országos bajnokság után lapunknak úgy fogalmazott , hogy hitele korlátlan, hiszen már többször bizonyította, a legmélyebb völgyből is képes visszatérni a csúcsra. Most alighanem pályafutása egyik legnagyobb kihívásával próbál megbirkózni Hosszú, hiszen az ob-n is látszott, rendkívül visszavetette a viszontagságos tavalyi év a teljesítményét.

Ezért is figyeltük érdeklődve, hogy két héttel a Duna Arénában látottak után hogyan teljesít a 31 éves klasszis a stockholmi viadalon. Az nem változott, hogy továbbra is csak egy számban, 200 vegyesen tudta teljesíteni a mértékadó olimpiai A szintet, ugyanakkor a jövőre nézve biztató volt, hogy 400 vegyesen másodperceket javult.

Maradjunk először a rövidebb vegyes számnál. Az ob-n ebben teljesített a legjobban Hosszú, aki Stockholmban szinte ugyanazt tudta, mint két hete a Duna Arénában. Ezúttal 2:11,54-gyel győzött, az ob-n picit gyorsabb volt, akkor 2:11,47 volt az aranyat érő ideje.

Az igazán biztató azonban a 400 vegyes volt, hiszen ebben az ob-n még 4:42,25-öt tudott csak, Svédországban viszont már 4:38,85-tel nyert. Ez ugyan minimálisan még mindig kívül esik az olimpiai A szinten (4:38,53), de a csaknem három és fél másodperces gyorsulás azt mutatja, hogy mindössze két hét alatt sokat javult Hosszú állóképessége.

Két kedvenc száma mellett az ob-n 100 pillangón nyert még a háromszoros olimpiai bajnok, Stockholmban a harmadik aranyát 200 pillangón szerezte. Ebben egyébként rosszabb idővel nyert most (2:09,72), mint amivel a hazai bajnokságon második lett mögött (2:08,45).

Az említett három számon kívül további háromban jutott be a döntőbe Stockholmban, 200 gyorson és 100 háton nyolcadik, 400 gyorson hetedik lett. Elindult még három sprintszámban is, 50 háton, pillangón és mellen azonban messze volt a finálétól, ezeket alighanem edzésre használta.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.