Igazságos az olimpia elhalasztása? – A hazai sportvezetők szerint igen

A hazai sportági szövetségek vezetői és a férfivízilabda-válogatott szövetségi kapitánya is egyetértett abban, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) nem dönthetett másképp, minthogy elhalasztja a tokiói nyári olimpiát, a jövőben pedig a felkészülést kell újra tervezni.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI, Sport242020. 03. 24. 19:43
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Az olimpia az emberiség egyik legszebb ünnepe, minden sportszerető számára szomorú a hír, hogy későbbre halasztják az ötkarikás játékokat, ám a jelenlegi helyzetben, amikor a járvány jóval túlmutat a sporton, és az emberéletek védelme a legfontosabb, úgy gondolom, más döntést nem lehetett hozni, ráadásul így megvan rá az esély, hogy teljes olimpia legyen” – mondta Novák András, a Magyar Kézilabda Szövetség operatív igazgatója.

A sportvezető jelezte, a halasztás a női válogatott hazai rendezésű olimpiai selejtezőjének időpontját is tovább módosíthatja, az viszont biztos, hogy az MKSZ bármikor kész a kvalifikációs torna rendezésére és a június 12-14. közötti időpontban a győri helyszín is rendelkezésre áll.

„Elképzelhető ugyanakkor, hogy a következő hetek, hónapok újabb változást hoznak a selejtező dátumát illetően. Ha ezen túl tekintünk, akkor is rengeteg kérdést nyit meg a tokiói játékok elhalasztása, hiszen valamennyi olimpiai sportág 2020/21-es versenynaptárát befolyásolhatja, módosíthatja” – mondta Novák.

Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke úgy fogalmazott, sok minden átíródik majd, egyúttal így megvan az esély arra, hogy minden kétely eloszoljon, és Tokió teljes olimpiát rendezhessen. „Természetesen várjuk majd az új időpont kihirdetését, ami értelemszerűen alaposan befolyásolja a bajnokságok és az olimpiai felkészülés menetét. Mindenesetre a tagsággal, az elnökséggel elkezdünk dolgozni ezeken a kérdéseken, alaposan megvitatjuk az összes lehetőséget, és amint meglesz a hivatalos időpont, ahhoz mérten igazítjuk majd hozzá a különböző sorozataink rendszerét és válogatottjaink felkészülési mentetét” – mondta Vári.

A férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Märcz Tamás a DIGI Sport híradójának azt mondta: sportszakmailag nem örül a halasztásnak, de természetes, hogy a sportszakmait az egészségügyi szempontok felülírják. Játékosaival azon lesz, hogy jövőre is ütőképes legyen az Eb-aranyérmes együttes.

„Az elmúlt napok és hetek történései alapján nem volt meglepő a döntés, számítottam is erre. Sportszakmai szempontból nem örülök, mert nagyon készültünk arra, hogy ezen a nyáron lesz az olimpia. De természetes, hogy az aktuális egészségügyi szempontok még a sportszakmai szempontokat is fölülírják” – nyilatkozta a Sport24-nek Märcz Tamás.

a játékosok kiemelkedő formában vannak, és jó lett volna ezen a nyáron játszani, de sajnos ez innentől kezdve nem kívánságműsor, úgyhogy azon kell majd dolgozni, hogy ez a forma, amit az elmúlt időszakban mutatott a csapat, azt sikerüljön átmenteni egy későbbi időpontra.„

Märcz Tamás számára talán az egyetlen pozitívum, hogy ismerve a magyar vízilabda erejét, egy válogatottnyi jó formában lévő játékos nemcsak ezen, hanem a következő évben is rendelkezésre fog állni. ”Megítélés kérdése, és nem tudhatjuk azt, hogy esetleg egy vagy két év múlva éppen milyen formában leszünk. Most nagyon jó lendületben volt a csapat, láthattuk az elmúlt eredményeket. Illetve nagyon jó összetételű, és kor alapján is nagyon jó összetételű ez a csapat. Majd látni fogjuk, hogy a NOB mikorra tűzi ki a halasztott olimpiát, én biztos vagyok benne, hogy egy későbbi olimpiára is megfelelően föl fogunk tudni készülni. Azon leszünk, hogy ütőképes legyen egy későbbi olimpián is a válogatott.„

„Ennek a döntésnek meg kellett születnie, a további menetrenddel kapcsolatban meg kell várnunk a nemzetközi szövetség lépéseit” – értékelt Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöke, aki korábbi edzőként átérzi a versenyzők és a felkészítők szomorúságát, hiszen megszakad egy menetelés, amire hosszú ideje készültek, ugyanakkor úgy látja, jelenleg nem a sport az első.

Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke arról beszélt, nagyon várt hír volt már, ugyanis az elmúlt időszak „lebegtetését” nem lehetett tovább húzni. Hozzátette, a sportolókkal nem lehetett megtenni, hogy ebben a frusztrált helyzetben hagyják őket. Megjegyezte, a szervezetnek azon kell dolgoznia, hogy a válogatott sportolók folytathassák felkészülésüket és ne kelljen hónapokra leállniuk.

Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja. „Ez egy olyan helyzet, amikor nem lehetett klasszikusan jó döntést hozni. Sportolók tízezrei készültek arra, hogy megmérettessék magukat nyáron. Egy ország évek óta azért dolgozik, hogy két hétig rá figyeljen a világ és a legjobb házigazda lehessen. Mégis van egy valami, ami mindennél fontosabb: az egészség. A sportolók, a nézők, a szervezők egészsége. Úgy érzem, hogy megfelelő döntés született. Az olimpia elmaradása nem jöhetett szóba, de az is látszott a napokban, hogy az eredeti dátummal kapcsolatosan nagyon sok volt a bizonytalan tényező. Bármilyen nehéz volt ezt meglépni, bármennyi anyagi áldozattal is jár ez, bármilyen kompromisszum, újratervezés ez sok sportolónak, bármennyire is furcsa hogy Rio után 5 év telik el a következő nyári játékokig, ez most egy olyan év, amikor sok megszokott dolgot át kell írni, amikor sok elképzelhetetlennek vélt lépést meg kell tenni.”

Holczhauser András, a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára kijelentette, nem erre készültek, de ebben a rendkívüli helyzetben a NOB és Japán részéről ez a felelős döntés. Hozzátette, az olimpiára már kvótát szerző magyar élsportolók (Berecz Zsombor, Érdi Mária, Vadnai Benjámin) és a kvótára még esélyes vitorlázók (Gyapjas-testvérek) felkészülési programját a döntés tükrében újra kell tervezni.

Üdvözölte a döntést a Nemzetközi Fair Play Bizottság is. Kamuti Jenő elnök közleményében kiemelte: a versenyzők, a szakvezetők, az újságírók és a szurkolók egészsége mindennél fontosabb, egyben gratulált a „felelős, ugyanakkor nehéz döntés meghozatalához”.

„Azzal, hogy a játékokat maximum egy évvel később rendezik meg, az egészségügyi szempontok mellett a fair play eszméje is sokkal jobban érvényesül” – áll a kommünikében.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.