Ladinszky Attila a Tűzoltó Dózsában kezdte futballista pályafutását, majd Tatabányán át a Vasasig jutott, s az NB I-ben is bemutatkozott, amikor 1970-ben az ifjúsági válogatott nyugat-európai túráján – ahogy akkor mondták – disszidált. Mindezt így idézte fel a Magyar Nemzetnek adott tavaly márciusi interjúban:
– Liége-ben vendégszerepeltünk az utánpótlás-válogatottal, Lévai Pista szobájában zsugáztunk Bálint Lacival, Tóth Andrissal, amikor bejött a szobába Szepessy Laci, aki pár héttel korábban lépett le Belgiumba. „Mi lenne, ha én is kinn maradnék?” – tettem fel a költői kérdést. Majd azzal a lendülettel visszamentem a szobámba – Tóth Bálint már aludt, akár a bunda –, felvettem egy rendes nadrágot, egy inget, s ahogy voltam, ötven dollárral a zsebemben kisétáltam a szállodából. Eleinte Essenben próbálkoztam a Rot-Weissnél, tudtam, hogy valami rendkívülit kell mutatnom, ezért naponta több órán át gyakoroltam a fejelést. Felfüggesztettem a labdát egy madzagon az „akasztófára”, s miközben egyre feljebb húztam, megpróbáltam belefejelni. Meglett az eredménye, Európában senki sem fejelt nálam jobban.
Fotó: Teknős Miklós
Ladinszky azonban egy házzal odébb, Hollandiában lett befutott sztár a Feyenoordnál, a tulipánok hazájában Kovács István, az Ajax legendás erdélyi edzője is „fűzte”, akinek az álma a Rep, Cruyff, Ladinszky csatársor volt, de Attila inkább az Anderlechtnél folytatta pályafutását, majd a sevillai Betisnél félistenként tisztelték, s Puskás Panathinaikoszánál is szerencsét próbált, míg végül 1997-ben hazaköltözött, és itt éldegélt az utolsó években divattervező barátnője és Cherie nevű, menhelyről hazahozott kutyája társaságában.
A FourFourTwo futballmagazinban négy éve ugyancsak e sorok írójának tollából megjelent írás ITT olvasható.
