Küzdelem volt, gól nem esett a Lampard–Mourinho csúcstalálkozón

A Chelse az Abramovics-éra ezredik mérkőzésén nem tudta győzelemmel megörvendeztetni a klub tulajdonosát. Pontot szerzett a Mourinho vezette Tottenham a Stamford Bridge-en az angol bajnokság rangadóján. A Spurs az első, a Chelsea a harmadik helyen várja a folytatást.

Magyar Nemzet
2020. 11. 29. 19:36
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Chelsea a Roman Abramovics érában az ezredik mérkőzését játszotta a forduló előtt zsinórban öt mérkőzését megnyerő Tottenham ellen. Mindkét csapat menedzsere remekül ismerte a másikat: Frank Lampard korábban éveken keresztül José Mourinho játékosa volt a Chelsea-ben. A portugál szakember jelenleg a Spurst igazgatja. Ebben a szezonban eddig remekül.

A Chelsea a legutóbbi hat mérkőzését hat győzelemmel abszolválta és mindössze két gólt kapott a Premier League idei szezonjában. A papírformának megfelelően a hazai csapat igyekezett magához ragadni a kezdeményezést, de a mezőnyfölényt nehezen tudta helyzetekre váltani. Gól nem esett, a kaput eltaláló lövése a fegyelmezetten védekező Spursnek is volt. Gól nélkül zárult az első félidő.

Mateo Kovacic (kékben) és Pierre-Emile Hojbjerg küzdelme is döntetlenre végződött
Fotó: Matthew Childs / REUTERS

A folytatásban sem sűrűn forogtak veszélyben a kapuk, a mezőnyjáték dominált. A Chelsea kínosan ügyelt arra, hogy ne hagyjon helyet és területet Kane-nek és Szonnak, a vendégek bombaformában futballozó csatár kettősének. Sárga lap bőven adódott, ötöt is kiosztott a játékvezető. Gól nem született, a csereként beállt Giroud eldönthette volna a meccset a hazaiak javára, de a gyengécske megoldását Lloris védte.

A Tottenham a megszerzett egy ponttal a Premier League első helyére lépett, a Chelsea a harmadik helyen várja a következő fordulót.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.