Milák Kristóf átvette Hosszú Katinka szerepét

Milák Kristóf hét egyéni számban indul, Hosszú Katinka mindössze háromban. Igazán nagy tétje azonban ezúttal Cseh László és Kozma Dominik számára van a Budapesten zajló úszó-Európa-bajnokságnak, amelyen ezen a héten még főként a nyílt vízi úszók, elsősorban Rasovszky Kristóf sikereiért izgulhatunk.

2021. 05. 11. 8:45
null
Budapest 20191003 Úszás FINA Úszó Világkupa sajtótájékoztató Wladár Sándor Milák Kristóf Foto Török Attila Nemzeti Sport Fotó: Fotó Török Attila
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tegnap műúszással és műugrással vette kezdetét az úszó-Eb a budapesti Duna Arénában, s utóbbi vegyes csapatversenyében a Szabó-Seri Lilla, Bóta Botond, Kun Patrícia összetételű magyar válogatott a hatodik helyen zárt. Holnap debütálnak a nyílt vízi úszók a Lupa-tavon, s jövő hétfőn kezdődnek a medencés úszóviadalok – elsősorban ezektől várhatjuk a magyar sikereket. Az éremhalmozásnak azonban az olimpia évében hagyományosan kisebb jelentősége van, hiszen a legjobbak Tokióra tartogatják a csúcsformájukat. Vannak, akiknek mégis nagy a tét az Eb-szereplésen, ebbe a körbe tartozik mindenekelőtt és Kozma Dominik.

Kozma Dominik újra a régi lesz, reméli a kapitány Fotó: MTI/Kovács Tamás

A két úszónak egyaránt olimpiai A szintű ideje van, ezt még a 2019-es világbajnokságon úszták, csakhogy azóta nem sikerült bizonyítaniuk, ezért a márciusi ob után Sós Csaba szövetségi kapitány úgy fogalmazott, hiába állnak a két évvel ezelőtti eredményükkel a hazai ranglista első két helyének valamelyikén, velük kivételt tesz, nem tekinti őket védettnek az olimpiai indulás szempontjából. Azaz előbb látni szeretné, milyen formában vannak az Eb-n, és csak utána dönt a sorsukról. Előállt ugyanakkor az a furcsa helyzet, hogy Kozmának lehetősége sincs az érintett számban, 200 gyorson bizonyítani a mostani versenyen.

– Az Európa-bajnoki induláshoz kizárólag a 2020. január elseje után úszott idők számítottak, miközben az olimpiai induláshoz a 2019 márciusa után elértek. Így fordulhatott elő az, hogy Kozma Dominiknak van olimpiai A szintje, de az Eb-csapatba nem fért be kétszáz gyorson, mert abban az időszakban nincsen a legjobb négyben a magyarok között – adott magyarázatot a helyzetre Sós Csaba lapunknak. – Ennek ellenére megkapja a bizalmat, a százas és kétszázas gyorsváltókban is ő lesz az első emberünk, tehát főszerepet szánok neki, és meggyőződésem, hogy jól fog teljesíteni. Akarom, hogy ússzon az olimpián, mert a váltókban meghatározó ember lehet, ugyanakkor érzékeltetni kellett vele, hogy többre van szükség. Tavaly nem indult versenyen, amit lehetett a Covidra fogni, de például Verrasztó Dávid elindult mindenhol, ahol csak lehetett. Arra számítok, hogy az Eb-n már a régi Kozmát láthatjuk újra.

Cseh László 200 vegyesen bizonyíthat a szövetségi kapitánynak, s a 35 éves klasszis már a tizedik Európa-bajnokságára készül, amivel természetesen rekorder. Csak érzékeltetésképpen: az első Eb-jén 2002-ben indult, amikor még csak kétéves volt. A mostani viadalnak viszont már utóbbi lehet az első számú sztárja. Milák a terveknek megfelelően hét egyéni számban indul, plusz három váltóban is szerepe lesz. A 200 pillangó világrekordere a márciusi ob után immáron a nemzetközi mezőnyben is megmutathatja, hogy gyorson ugyancsak az élmezőnyben van a helye.

Korábban járt az élen a számhalmozásban, ám a háromszoros olimpiai bajnok ezúttal csak a három fő számára koncentrál, a 400 és 200 vegyesre, valamint a 200 pillangóra. Utóbbiban érdekes lesz az összecsapása a szám világbajnokával, Kapás Boglárkával.

A Eb első hetében azonban főként a nyílt vízi úszók miatt izgulhatunk. nem kísérli meg a címvédést 25 kilométeren, ugyanakkor öt kilométeren egymás után harmadszor nyerhet, míg a 10 kilométeres olim­piai távon visszavághat a holland Ferry Weertmannak, aki három éve célfotóval előzte meg őt. A hölgyeknél Olasz Anna és Rohács Réka szereplését övezi kiemelt figyelem.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.