A tizennyolc őrizetbe vett magyar futballszurkolóból tizenhatot már elengedett a német rendőrség – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Debrecen TV-nek nyilatkozva a szerdai Németország–Magyarország Eb-csoportmeccs „utóélete” kapcsán.
Minden magyar érezhette a folyamatos provokációkat Münchenben
A tizennyolc őrizetbe vett magyar futballszurkolóból tizenhatot már elengedett a német rendőrség.
Szijjártó Péter úgy fogalmazott: szerdán a németek ellen „győzelemmel felérő döntetlent” ért el a magyar labdarúgó-válogatott Münchenben. Elmondta: a berlini nagykövet is számos gratulációt kapott már a magyarok teljesítménye miatt, ami azt mutatja, hogy normális emberi kapcsolatokra törekvők közt egy futballmérkőzés nem okozhat problémát.
Az pedig, amilyen hangulatot próbáltak gerjeszteni a meccs körül, azok szégyene, akik megpróbálták egy aljas politikai játszmába és egy „hazugsághadjáratba” belerángatni a mérkőzést, a sportolókat és a nézőket – fogalmazott.
Szijjártó Péter szerint akik kint voltak szurkolni Münchenben, mindannyian érezhették a folyamatos provokációkat, azt a bánásmódot, ami „a korrektségtől viszonylag messze van”. Ezek közt említette azt, amikor a magyar szurkolótábor elé kommandósok vonulnak fel, vagy amikor órákra megállították a magyar szurkolók buszát az odaúton, illetve azt is, hogy a konzulok nem lehettek jelen.
Hangsúlyozta: szokatlanul és megdöbbentően ellenséges, inkorrekt hozzáállást tapasztaltak a bajor hatóságok részéről. Gátlástalan és aljas politikai körítést vittek a meccs köré azok, akik sokszínűségről, elfogadásról, demokráciáról, liberális értékrendről beszélnek – jelentette ki Szijjártó Péter.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezÉs ez nem vicc: nemcsak Eb-t, Óceánia-bajnokságot is rendezünk!
A ritmikus gimnasztika Eb-vel párhuzamosan ausztrál és új-zélandi versenyzők is szőnyegre lépnek nálunk.
Diósgyőrben lesznek új célok, de most a boldogság megélése a fontos + videó
A DVTK az egész bajnokságban csak egyetlen vereséget szenvedve szerezte meg az első aranyérmét.
Lékai Máté sejtelmesen a visszavonulásáról beszélt, Mikler itthon maradt
A férfi-kézilabdaválogatott csütörtökön és vasárnap Litvániával játszik a jövő évi világbajnokság selejtezőjében.
A Ferencváros bejelentette, nem hosszabbít meghatározó játékosával
Nagy Gergő a szezon elején még a válogatott csapatkapitánya is volt.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Szinte az egész országban eshet, mutatjuk, hogy hol nem
Az utolsó órában vagyunk: a franciák már Ukrajnában vannak
Hódi Pamela rózsaszín lufival jelentette be a szenzációs hírt: jön a harmadik
Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről
Kiürítették a vásárlókkal teli Tescót, nagy baj történt a péntáraknál
Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban
Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet
Mol Magyar Kupa: megvan, mikor kezdődik a Paks–FTC döntő
Egyetlen embernek sikerült hatalmas kárt okoznia a MÁV-nak
Elkapták Magyarország egyik legkeresettebb bűnözőjét + fotó
Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)
Fővárosi számlagyárügy: itt van minden, amit a Lánchíd túlárazásáról tudni érdemes
Címoldalról ajánljuk