Ha azt mondjuk, hogy a Fehérvár FC korábbi trénerét, Marko Nikolicsot bizalmatlanul fogadták, amikor tavaly júniusban átvette a Lokomotiv Moszkva irányítását, nagyon finoman fogalmazunk. Oroszországban senki sem értette, miért a nemzetközi futballéletben alig ismert szerb tréner került az előző két BL-szezonban főtáblás moszkvai csapat élére, a Lokomotiv szurkolói pedig már azt is zúgolódva fogadták, hogy az általuk kifejezetten kedvelt, klublegendának számító Jurij Szjomint lecserélték. A kétségkívül nem fiatal, 73 éves szakember ráadásul eredményesen dolgozott a fővárosiakkal, a csapat a távozásakor a második helyen állt a tabellán.

Bombaüzletet csinált a Fradi Saldanhával, a szerbek csak pislognak, a La Liga meg várhat rá + videó
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.