– Az orosz sajtó kétkedve fogadta nyáron a kinevezését a Lokomotiv Moszkvánál. Hogyan kezelte a kritikus hangokat?

Őrült összegért igazol az Arsenal és a Manchester United
Mindkét csapat a Premier League-ből szerződtet támadót.
– Az orosz sajtó kétkedve fogadta nyáron a kinevezését a Lokomotiv Moszkvánál. Hogyan kezelte a kritikus hangokat?
– Normálisnak tartottam a bánásmódot azok után, hogy a legnagyobb klublegenda, Jurij Szjomin után ültem le a kispadra. Mire elkezdődött a Bajnokok Ligája csoportköre, igyekeztem megtanulni oroszul, és talán ennek is köszönhetően ma már jó viszonyt ápolok a sajtóval.
– Friss élmény: hova rangsorolja a pályafutásában a 2014-ben és 2016-ban BL-döntős Atlético Madrid elleni hazai és idegenbeli pontszerzést? Értékesebbnek tartja, mint a Chelsea elleni döntetlent a Mol Vidivel az Európa-liga csoportkörében?
– Az eddigi karrierem során több jelentős klubmérkőzésen voltam érdekelt. Az európai színtéren olyan komoly csapatok ellen ültem a kispadon, mint a Tottenham, a Besiktas, a Vidivel a Bordeaux, a Ludogorec, a Malmö, a PAOK, az AEK Athén és a Chelsea. A Lokomotiv Moszkvával a Bayern München, a Salzburg és az Atlético Madrid ellen játszhatunk a Bajnokok Ligájában. Azt hiszem, képtelen lennék megnevezni az eddigi legfontosabb meccsemet, hozzáteszem, hogy a Bajnokok Ligája Európa legfontosabb kupasorozata, és rendkívül büszke vagyok rá, hogy a Lokóval otthon és idegenben is szereztünk pontot az Atlético ellen. Ezzel nem akarom kisebbíteni a Chelsea elleni döntetlen értékét. Hadd mondjam el, hogy még mindig fájdalmas emlék a Bayern München elleni idei mérkőzésünk: jól játszottunk, sok helyzetet dolgoztunk ki Európa legjobb csapata ellen, mégis kikaptunk 2-1-re.
– Meglepte, hogy a Ferencváros bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe?
– Egyáltalán nem. A Ferencváros nagyon jó csapat, és van egy fantasztikus edzője. Szergej Rebrov viszonylag hosszú ideje dolgozik az Üllői úton. Az elmúlt három évben egy magyar klubcsapat mindig ott volt valamelyik sorozat csoportkörében, az Európa-ligában a Vidi és a Fradi, idén a Bajnokok Ligájában a Fradi. A fejlődési folyamatot látva a Ferencváros sikere tulajdonképpen logikusan következett az előzményekből. Nagyon örülök, hogy feléledt, és halad előre a magyar futball. A válogatottjuk kijutott az Európa-bajnokságra, ez szintén fantasztikus eredmény.
– Mi a véleménye a legnagyobb magyar tehetségnek tartott Szoboszlai Dominikról?
– A mieink ellen is láttam, Izland ellen hihetetlen nagy gólt lőtt 25 méterről.
Az ő találata és korábbi játékosom, Loic Nego gólja kellett ahhoz, hogy a magyar válogatott kijusson az Eb-re. Szoboszlai nagy tehetség, remélem, hamarosan Európa valamelyik topcsapatánál fogunk találkozni a nevével.
– Követi még a magyar bajnokságot? Mit tart a legnagyobb sikerének a a korábbi csapatával? Ha bármit másképp csinálhatna, mi lett volna az Fehérváron?
– Követem a magyar futballt, több emberrel is megmaradt a jó kapcsolatom. A legnagyobb siker? Ez összetett kérdés; a Videoton történelmében harmadszor nyertük meg a magyar bajnokságot, a klub életében második alkalommal hódítottuk el a Magyar-kupát. A klub fennállása óta másodszor sikerült bejutnunk az Európa-liga csoportkörébe. Meggyőződésem, hogy az akkori volt a klub XXI. századi történelmének legjobb Vidije, és erre nagyon büszke vagyok. Megbántam-e valamit? Nem, semmit!
– A lényegesen magasabban jegyzett futballistákból álló szerb válogatott két Nemzetek Ligája-mérkőzésen csak egy pontot szerzett a magyar csapat ellen. Vajon mi lehet ennek az oka?
– Szerbia egyike Európa tíz legerősebb válogatottjának. De látni kell, átmeneti nehézségeink vannak: sok a fiatal, minőségi labdarúgó, akit be kell építeni a csapatba. Az 1994–96-os generáció megnyerte az ifjúsági Európa-bajnokságot és a vb-t. Az 1997-es és a 2000-es, 2001-es születésűek között is lesznek topjátékosok. Én tudom, érzem, hogy eljön a mi időnk.
Mindkét csapat a Premier League-ből szerződtet támadót.
Az ETO FC Győr, a Paks és a Puskás Akadémia is érdekelt a következő körben.
Egyszerre boldogan és elszántan nyilatkozott két érmesünk a szingapúri vizes vb-n.
Telt ház, azaz több, mint 96 ezer ember előtt csap össze a két világbajnok.
Mindkét csapat a Premier League-ből szerződtet támadót.
Az ETO FC Győr, a Paks és a Puskás Akadémia is érdekelt a következő körben.
Egyszerre boldogan és elszántan nyilatkozott két érmesünk a szingapúri vizes vb-n.
Telt ház, azaz több, mint 96 ezer ember előtt csap össze a két világbajnok.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.