Szabics Imre gól nélküli meccsel kezdett a Fehérvár kispadján

A labdarúgó NB I 27. fordulójában mutatkozott be a Mol Fehérvár kispadján Szabics Imre, aki az osztrák válogatott mellől érkezett az új munkakörébe. Fiola Attila korai kiállítása miatt a csapata egy órán át emberhátrányban játszott, és végül megúszta gól nélkül a meccset, igaz, neki sem sikerült a Kisvárda hálójába találnia.

Magyar Nemzet
2021. 04. 04. 16:35
null
A fehérvári Ivan Petrjak elől ment a kisvárdai Dombó kapus Forrás: molfehervarfc.hu
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szabics Imre egy nap közös munka után már már össze is állította a csapatot. A Mol Fehérvár új vezetőedzője a hét közepén az osztrák válogatott pályaedzőjeként tette a dolgát, majd ott elköszönt, és elutazott új munkahelyére, Székesfehérvárra. A különböző válogatottaktól visszatért játékosokkal kiegészülve a teljes keretnek csak szombaton tudott edzést tartani, majd utazni kellett Kisvárdára, a soros bajnoki mérkőzésre. A célokról szólva a sajtótájékoztatóján a bajnoki címet nem említette, a második helyet igen, a dobogót viszont feltétlennek nevezte meg. Az ezüstéremhez már a nyolc ponttal előrébb tartó Puskás Akadémia botlásaira is szüksége lenne Szabics Imre új csapatának, a harmadikért vívott harcban viszont ő nem engedhet meg magának pontveszteségeket, így Kisvárdán sem.

 

A fehérvári Ivan Petrjak elől ment a kisvárdai Dombó kapus
Fotó: Molfehérvárfc.hu

 

Szabics Imre első fehérvári kezdőcsapata így nézett ki: Kovács D. – Bolla, Muszliu, Stopira, Hangya – Fiola, Pinto – Nego, Nikolics, Petrjak – Zivzivadze. Azaz, pályára gólszerzésben jártas futballistát bőven, ezzel is jelezve a győzelmi szándékot. Kár, hogy ez nem nyilvánult meg erőteljes támadójátékban, ráadásul ez a felállás nem is sokáig maradhatott meg. a lengyelek elleni világbajnoki selejtezőn a 94. percben kapta meg a második sárga lapját és a vele járó, pirosat, ezúttal azonban nem várt ilyen sokáig, már a 35. percben kiállította a játékvezető, ezért a vendégek stábjának át kellett szerveznie a csapatot.

A meccs ezután érthető módon több hazai lehetőséget és néhány veszélyesebb fehérvári kontrával telt el, gól nélkül. Ezzel az egy ponttal egyik fél sem megy sokra, ugyanakkor Szabics Imre együttese egy órán át emberhátrányban futballozott, tehát talán elégedettebben vonulhatott le a pályáról a vártnál passzívabb várdaiaknál. Ezzel együtt a harmadik helyért zajló harc nyílt maradt.

– A mentalitásból jelesre vizsgáztak a játékosok – nyilatkozta a lefújás után Szabics Imre. – Emberhátrányban is kiválóan harcoltak, ráadásul a szünet után a nagy széllel szemben kellett játszanunk, ami az ellenfelet segítette. Erre a hozzáállásra számítok a folytatásban. Elemzés után hasznosítjuk a mérkőzés tapasztalatait, a nyárig pedig mindenki élvezi a megelőlegezett bizalmat, amit ma sokan igazoltak is.

 

NB I, 27. forduló

Szombat:

Paks–MTK 3-1, gólszerzők: Pintér (öngól, 25.), Hahn (31., 75.), illetve Schön (56.)

Zalaegerszeg–Diósgyőr 2-0, gólszerzők: Szánthó (16.), Favorov (87.)

Honvéd–Újpest 2-2, gólszerzők: Gazdag (37., 37., előbbit 11-esből), illetve Tallo (14.), Beridze (25.)

Vasárnap:

Kisvárda–Mol Fehérvár 0-0

Budafok–Ferencváros 17.00 (M4 Sport)

Puskás Akadémia–Mezőkövesd 19.15 (M4 Sport)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.