A bolgár aranygeneráció sztárja beleszeretett Marco Rossi válogatottjába
A bolgár aranygeneráció sztárja, Kraszimir Balakov irigykedve figyeli a magyarországi futballfejlesztéseket.
A bolgár aranygeneráció sztárja, Kraszimir Balakov irigykedve figyeli a magyarországi futballfejlesztéseket.
A vezetőedzővel együtt távozik a szakmai stábból két segítője, Juhász Roland és Torghelle Sándor is.
Zsinórban a harmadik vereségét szenvedte el a Fehérvár az NB I-ben, de a vezetőedző hisz a munkájában.
Zsinórban harmadszor zúgott a „Szabics, takarodj” rigmus, a kispesti vereség lehet az utolsó csepp a pohárban.
A Mol Fehérvár vezetőedzője örül, hogy nagy nyomás alatt kell dolgoznia, amihez már hozzászokott.
A nyolcaddöntők következnek a labdarúgó Magyar Kupában, amelyben a Fehérvár és az Újpest is javíthat.
Újra tüntettek a fehérvári szurkolók az edző ellen, aki szerint ki kellett volna végezniük a Debrecent.
Bár hátrányba került, a Loki Szécsi Márk két góljával győzni tudott a Mol Arénában.
A Paks a Ferencvároshoz látogat, kiesési rangadót rendeznek Gyirmóton a hét végén.
A felcsúti együttes a Fradi után megyei riválisát is legyőzte, s ezzel – ideiglenesen – az NB I élére állt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A párizsi ügyészség kiberbűnözés elleni részlege nyomoz.
Az ukrán külügy közlésére reagált a magyar külügyminisztérium államtitkára.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek este megerősítette, hogy folytatódik az amerikai fegyverszállítás országa részére.
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Levél az ukrán népnek című petíció aláírói szemérmetlen nyíltsággal adták a világ tudtára, ők ukrán propagandisták.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.