Szeptember 6-án beindul a kézilabda NB I is

Az előző szezon a járvány miatt márciusban félbeszakadt, és az MKSZ döntése értelmében nem is folytatódik.

Magyar Nemzet
2020. 05. 27. 20:08
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szeptember 6-án kezdődik a következő idény a férfi kézilabda NB I-ben. a magyar szövetség (MKSZ) alelnöke, a Telekom Veszprém sportigazgatója szerdán az M4 Sportnak elmondta, „konkrétan meg lett határozva”, hogy szeptember 6-án rajtol az új évad, ahogyan a női élvonalban is. Az előző szezon a koronavírus-járvány miatt március közepén félbeszakadt, és az MKSZ döntése értelmében nem is folytatódik. Bajnokot nem hirdettek, kiesők és feljutók nem lesznek.

Domingos Almeida Lima, a Benfica kézilabda-szakosztályának alelnöke a múlt héten kijelentette, José María Rodríguez Vaquero, a magyar válogatott másodedzője lesz a portugál csapat vezetőedzője nyártól. Ennek kapcsán Nagy László elmondta, még nem kaptak értesítést – vagyis százszázalékos megerősítést – a spanyol tréner lisszaboni szerepvállalásáról. Hozzátette, a felek közel állnak a megállapodáshoz, és Rodrígueznek a magyar szövetséggel kötött szerződésében sincs olyan kitétel, hogy ne lehetne klubedző is. Nagy szerint kollégája, egykori csapattársa válogatottbeli munkáját nem befolyásolná a portugáliai vezetőedzői feladat.

A férfiválogatottnak júniusra ki van írva egy tíznapos összetartása, de Nagy László szerint ennek most nincs értelme, hiszen nincs mit felmérni. Októberben lesz a következő hivatalos válogatott hét, az már hasznosabbnak ígérkezik, hiszen a nemzeti csapat már tagja a jövő januári, egyiptomi világbajnokság mezőnyének.

A Telekom Veszprém külföldi játékosai közül már csak a norvég Kent Robin Tönnesen és a francia Kentin Mahé tartózkodik Magyarországon, ők a klubnál végzik a rehabilitációjukat. A régi-új átlövő, Ligetvári Patrik már hazatért Franciaországból, és csatlakozott a csapathoz. Veszprémben heti három alkalommal vannak szinten tartó edzések, a felkészülés pedig július 13-án kezdődik. Előtte minden kerettag egyéni felkészülési programot kap, hogy fizikálisan 70-80 százalékos állapotban legyenek, mire elkezdik a közös felkészülést.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.