Vincze István szabadrúgásától Saevarsson öngóljáig

A magyar és az izlandi labdarúgó-válogatott már tizenegy alkalommal játszott egymás ellen. Volt a meccsek között barátságos találkozó, selejtező és Eb-csoportmérkőzés is, de a tét még egyszer sem volt akkora, mint csütörtökön lesz. A győztes Eb-résztvevő lesz, a vesztesnek nem jut semmi.

2020. 11. 11. 10:00
null
Fotó: Illyés Tibor Forrás: MTI
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közös válogatott-futballtörténet 1988-ban kezdődött, két barátságos meccsel. Akkor papírforma volt, hogy májusban a Népstadionban, majd szep­temberben Reykjavíkban is 3-0-s magyar győzelem született. Vincze István mindkétszer gólt szerzett, köztük a párharc történetében a legelsőt.

– Szabadrúgásból lőttem, szegény Knézy Jenő annak idején azt mondta, hogy kapushiba volt. Szerintem nem volt az, inkább nagyszerűen eltalált lövés. Idegenben Kiprich kettőt lőtt, én egyet. Mezey György elintézte, hogy elengedjenek a katonaságtól, jól jött egy kis gyakorlás, mielőtt az olasz bajnokságba, a Leccéhez kerültem – emlékszik vissza a Pilu becenevű csatár a párharctörténelem nyitányára.

Az első tétmeccsek emlékei már nem ilyen kellemesek: az 1994-es világbajnokság selejtezőcsoportjában hazai pályán 2-1-re, idegenben 2-0-ra kaptunk ki az északiaktól. A rémálom a következő kvalifikációban folytatódott: Vincze gólja ellenére újra vereséget szenvedtünk Izlandon.

– Semmi sem utalt arra, hogy kikapunk. Vezettünk 1-0-ra, mégis fordítottak. Nagyon kellemetlen vereség ez mind a mai napig, az egész karrie­remet tekintve az egyik legrosszabb emlék. Ilyenkor nem tud örülni az ember, hogy gólt lőtt.

A sokkoló vereségek óta viszont a magyar válogatott kifejezetten sikeres Izland ellen. Az 1996-os Eb-selejtezőben 1-0-val vágott vissza, majd a 2006-os vb-kvalifikáció során mindkétszer 3-2-es magyar győzelem született, kiegyenlítve a tétmeccsek örökmérlegét. Barátságos találkozón pedig hibátlanok vagyunk Izland ellen: 2002-ben 2-0-ra, 2011-ben 4-0-ra nyertünk.

– Sokat erősödött azóta az izlandi válogatott. Megvannak azok a játékosok, akikre évek óta számítanak. Eb-re, vb-re jutottak el, nem lesz könnyű ellenük. Sajnálom, hogy nem lehetnek szurkolók a meccsen, pedig jól hangzott, hogy milyen gyorsan elkapkodták a jegyeket.

A legutóbbi összecsapás mindkét ország XXI. századi futballtörténetének legszebb lapjaira kívánkozik. A 2016-os Európa-bajnokság F csoportjában Izland büntetőből szerzett vezetést, a második félidei nyomásunk öngól formájában hozott egyenlítést (1-1). Azokhoz a bizonyos legszebb lapokhoz csatlakozhat a csütörtöki mérkőzés is, de csak a győztes fél esetében.

– Nagyon tetszett a válogatott őszi játéka, amilyen agresszívan letámadtuk a szerbeket a saját térfelükön – mondja Vincze. – Szerbiában, Törökországban, Bulgáriában sem könnyű nyerni, mégis sikerült. Örülök, hogy Szoboszlai ott lehet, benne és Sallaiban megvan az a váratlan megoldás, amire szükség lehet az Eb-részvételhez. Szerintem nyerünk!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.