
Ditzendy Attila

Csodálatos európaiak
Az ember tragédiája című Madách-mű itt és most
Szikora János kiemelkedő rendezései örökké vihart kavartak, s e viharok számtalan esetben a politikától sem voltak mentesek. A Nemzeti Színház avató előadása, Madách Az ember tragédiája az előbb említett szempontból mondhatni bombasikert hozott. Az élő te
Átadták a Kamera-díjat
Harmadik alkalommal adták át tegnap a Magyar Dokumentumfilm-rendezők Egyesületének (Made) Kamera-díját. A kitüntetéssel a filmszemlék legjobbnak ítélt dokumentumalkotásait jutalmazzák. Idén a Puskin moziban Almási Tamás vehette át a kitüntetést Sejtjeink
Metrót a Nemzeti alá!
Színházba ment az ország
Schwajda Györggyel ellentétben én örömmel fogadtam a Nemzeti Színház bemutató előadásának élő televíziós közvetítését. Örültem, mert így, ha élőben nem, legalább képernyőn keresztül élvezhettem a kitűnő produkciót, s hozzám hasonlóan szerte a világban min
Pilinszky versei és naplója
Büszkék lehetünk rájuk
- NÉZŐPONT -
Tudnunk kell, mire születtünk
Mint az alkotók zöme, úgy a muzsikusok többsége megélhetési okokból megannyi olyan fellépést, megbízást elvállal, amelytől jómódú művészként távol tartaná magát. Tisztelet a kivételnek. Az egyik tiszteletre méltó kivétel Lőrinszky Attila bőgős, zeneszerző