A korszellem befolyása Budapestre
Tarlóstól még a jobb, szebb és fejlődő Budapest sem kell nekik – itt tartunk, sajnos, az ország világlátásbeli, életvitelbeli, értékrendi stb. megosztottságában. Vagyis ott, ahol a part szakad.
Tarlóstól még a jobb, szebb és fejlődő Budapest sem kell nekik – itt tartunk, sajnos, az ország világlátásbeli, életvitelbeli, értékrendi stb. megosztottságában. Vagyis ott, ahol a part szakad.
Ez a magatartás, az ellenzék Brüsszel és a globális elit felé mutatott egész „politikája”, ha jogi értelemben nem is, de erkölcsileg feltétlenül nemzetellenes és hazafiatlan.
Ferenc testvéren nevetgélhetünk, de Gyurcsány és pártja veszélyes Magyarországra nézve, mert nincsen morális határ előtte – sohasem volt –, ő valóban azt akarja, hogy „nemzetközivé váljon a világ”.
Az osztrák választók nem az ellen szavaztak, amit a szabadságpárt képvisel, hanem sajnos az ellen, amit Strache művelt. A morális kérdések itt felülírták a párttal kapcsolatos szimpátiát.
Mert a normális állapot szerintük az, ha Budapest a balliberálisoké.
A globális piac az uralma alá akarja vonni az államot, legújabban pedig ehhez a harmadik szereplőt, a civil társadalmat is megpróbálja bekebelezni és az állam ellen fordítani.
Amit Philippe Lamberts és társai, zöldek, szocialisták, liberálisok és globalisták mondanak, tesznek, az nem más, mint tömeges öngyilkosság. Európa öngyilkossága.
Egy lélegzetvétel erejéig érdemes visszatérni a 2006-os őszödi beszéd nyilvánosság elé kerülését (szeptember 17-e) követő súlyos belpolitikai válságra és annak következményeire.
Az Európai Bizottság leköszönő elnöke már nem változik meg: ő valóban az Európai Egyesült Államok híve volt és maradt a mai napig.
Szakítanunk kell azzal a nézettel, amely szerint az alapító atyák, az unió létrehozói alulról építkező, a nemzetek szuverenitására épülő, konföderatív európai közösség létrehozásában gondolkodtak.
Dobrev Klára, az EP újonnan megválasztott egyik alelnöke, a DK üdvöskéje, de leginkább Ferenc testvér felesége Facebook-bejegyzése elfogadhatatlan és tűrhetetlen.
A kaszt tagjai mélységesen lenézik azokat, akik nem képesek angolul kommunikálni, velük még akkor is kerülik a kapcsolatfelvételt, ha történetesen megegyezik az anyanyelvük.
Az MSZP úgy döntött, hogy az önkormányzati kampányát a megújulás szellemében Bangóné Borbély Ildikó hathatós közreműködésével kezdi meg…
A magyar ellenzéki pártok jelentős helyzetértékelési zavarokkal küszködnek az önkormányzati kampány kezdetén. Összefogásról, nagy győzelmekről beszélnek.
Döbbenetes, de George Orwell 1949-ben írt, 1984 című művének elhíresült mondata, hogy a Nagy Testvér figyel téged, mára megvalósulni látszik.
Az idei európai parlamenti választásokon erősödtek a szuverenisták: a Nemzet és Szabadság Európája frakció duplájára növelte képviselőinek számát, a frakció új neve: Identitás és Demokrácia.
Kiderült, hogy a Momentum Terézvárosban, a VI. kerületben egy olyan ellenzéki képviselőjelöltet támogat, akiről az Utólag.com megírta, hogy III/III-as ügynök volt a Kádár-rendszerben.
A közép- és kelet-európai országoknak minden hagyományukat és identitásukat úgy kellene feladniuk, hogy még gazdaságilag is kiszolgáltatottá válhatnak a globális erők előtt.
Meg kell vívni a nyelvpolitikai küzdelmet is, ehhez pedig az kell, hogy ne fogadjuk el a globalista-liberális világkép nyelvi-fogalmi kereteit. Szakítsunk tehát a progresszív baloldal kifejezéssel.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Több, mint háromszáz településre újabb hatezer fát szállítanak.
Ókovács Szilveszter szerint az operakultúra ebbe az operaházba az európai ember lényegét sűríti egybe.
A villamosenergia-fogyasztás több mint kilenctizedét adja a napelemes csúcstermelés.
A politikust lopással vádolja az ügyészség.
Pikírt figyelmeztetést küldött Zelenszkij: csak pénzt és fegyvert kér, de beleszólást Ukrajna ügyeibe nem. Mindeközben egyértelműen kampányol a demokraták mellett Amerikában.
Új edzőjével egyelőre nyeretlen a bajnokságban a Debrecen.
Szentkirályi Alexandra szerint pusztán porhintés, ami a pályázatokkal történik.
The Hungarian prime minister held separate talks with former Czech Prime Minister Andrej Babis in Ceske Budejovice on Saturday afternoon.
Idén is program indul a kormányzati közigazgatásban elhelyezkedni kívánó fiatalok számára.
Az amerikai közepes hatótávolságú rakéták telepítése a Fülöp-szigeteken „aláássa a regionális békét és stabilitást” – hangsúlyozta vasárnapi közleményében a kínai külügyminisztérium.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.