Amikor mint a Mikszáth Kálmán Alapítvány kurátora veszem a bátorságot, hogy Pilhál György – talán megengedhető, hogy azt mondjam: Pilhál Gyuri – újságíró, publicisztikai munkásságát méltassam, akkor rögtön azzal kell kezdenem: személyesen alig ismerjük egymást, ha jól emlékszem, néhányszor azért váltottunk e-mailt egymással és kölcsönös elismerésünkről biztosítottuk a másikat, de hát ez nem sok, pedig bizony egy lapnak dolgozunk immáron évtizedek óta, ő mint belső munkatárs, én pedig mint külsős publicista.
De azt viszont büszkén elmondhatjuk mindketten, hogy
szívügyünk a Magyar Nemzet, és most már bizonyára az is marad életünk végéig. Megjegyzem, volt egy rövid, felejthető időszak, amikor illetlen kezekbe került szeretett lapunk, de hála Istennek ez a korszak nem tartott sokáig, rég volt, talán igaz sem volt.
S bár személyesen talán nem is találkoztunk, azt viszont büszkén szeretném jelezni, hogy én rendszeres és kitartó Pilhál Gyuri-olvasó vagyok, na és talán ez mégiscsak feljogosít arra, hogy néhány szót szóljak a díj átadása kapcsán Gyuri munkásságáról. Holott gyorsan tegyük hozzá: nem kis feladat Pilhál György rendszeres olvasójának lenni, hiszen ő az, aki a Magyar Nemzet harmadik oldalán minden számban megjelenteti aktuális írását. De képzeljék, szinte soha nem hagyom ki a cikkeit, s nem azért, mert ezek rövidek, szösszenetszerűek, amelyet az újságíró szakma szerint talán leginkább krokinak, tehát rövid, szellemes írásnak nevez, hanem azért, mert – és ez nagyon nagyon nagy dolog! – mindig jók, színvonalasak, szellemesek.
Gyorsan tegyük hozzá, Pilhál Gyuri pályafutása nem csak az immáron legendássá vált krokijai által vált ismertté, ellenkezőleg, a díjazott más műfajokban is kiválót alkotott az eltelt évtizedek során, legyen szó publicisztikáról, feltáró írásról, történelmi tárgyú munkáról, egyéb cikkről.
De akkor legyek konkrét: mi az, ami Pilhál Gyurit kiemeli az újságírók közül, különös tekintettel a konzervatív újságírásra?
Én három erényét emelném ki röviden.
Az első
a mély háttértudás, a cikkei mögött meghúzódó biztos ismeret, külön kiemelném történelmi felkészültségét, különös tekintettel a magyar történelemre, a határon túli magyarsággal kapcsolatos ismereteire, amely nem hűvös információbirtoklást jelent, hanem megéltséget, átéltséget, hitelességet az adott témában.
A másik
az értéktartalom, a konzervatív világlátás, amely az ő esetében kifinomult és világos, nem dörgedelmes és melldöngető, nem is himnikus és túlzottan szirupos, szóval mentes mindattól, ami sok kívülálló embert gyakran eltávolít a konzervatív írásművek olvasásától, mert azokat túlságosan dagályosnak és túlságosan emelkedettnek és – lássuk be – emiatt olvashatatlannak tartja. Pilhál Gyuri ezzel szemben olvasmányos, tud mértéktartó lenni és kerüli a túlzásokat, tehát példát mutat abból, hogyan lehet úgy konzervatív emberként cikkeket írni, hogy egyfelől mély, másfelől viszont érdekes és szórakoztató legyen.
A konzervatív ember nem unalmas, a konzervatív cikk – ha jó, akkor – nem unalmas, hanem izgalmas, felkavaró, mert manapság veszni látszó hagyományainkról és azokról a konfliktusokról szól, amelyeket meg kell vívnunk egy olyan globalista és ultraliberális személettel és világképpel, mely leginkább végleg elsüllyesztene bennünket, ha rajta múlna.
És éppen ebből a mai küzdelmeinkből, élet-halál-harcunkból adódik, hogy meggyőződésem, a konzervatív újságírás mit sem ér szenvedély nélkül. Jómagam is elég sok, talán ezernél is több cikket írtam eddigi életemben, de mindig azt éreztem, hogy akkor működik egy publicisztika, ha azt szenvedély, méghozzá igazi, mélyről jövő szenvedély, igazságvágy és egy értékrend iránti, ha tetszik harcias elkötelezettség vezeti a számítógépét.
Nos, ezt a szenvedélyt érzem Pilhál Gyuri minden írásában, ez a szenvedélyes igazságvágy jelenik meg rövidebb és hosszabb cikkeiben, krokijaiban is.
Itt hadd mondjak el egy személyes történetet. 2012 februárjában Brüsszelbe készültem, egy, a híres, de inkább hírhedt Európai Parlamenti LIBE-bizottság ülésére, ahol már akkor a magyar demokrácia állapotáról tartottak gyűlést, és akkor még a balliberális szereplők mellett még véletlenül meghívták a CÖF egy képviselőjét is. Előtte még Budapesten személyesen meghallgathattam Orbán Viktor évértékelőjét, s a fogadáson megkérdeztem tőle, hogy mit javasol, mire érdemes figyelni egy ilyen országvédő beszéd esetén.
