De vajon melyek ezek az eszközök? Idetartoznak többek között a bizottság és a parlament által elfogadott határozatok, nyilatkozatok az Orbán-kormány állítólagos antidemokratizmusáról, jogállamiság-ellenességéről, korrupciójáról, a médiaszabadságot sértő gyakorlatáról stb., többek között idetartoznak a 2020 óta elfogadott, úgynevezett jogállamisági jelentések, de se szeri, se száma az elítélő nyilatkozatoknak, amelyeknek céljuk, hogy az európai közvélemény előtt lejárassák a magyar kormányt, és így hangolják a magyar választókat a regnáló kormány ellen. Fontos része a beavatkozásnak az, amikor bizonyos nagykövetségek, melyek nem szimpatizálnak a kormánnyal, koor­dinált nyilatkozatot adnak ki vagy finanszíroznak kormánykritikus cikkeket, lapokat, portálokat.

A jogi eszközöknek is széles a tárháza, idetartozik az EP által indított 7-es cikkely szerinti eljárás, a kötelességszegési eljárások, legutóbb éppen a gyermekvédelmi törvénnyel szemben, egyszerre volt jogi és politikai eljárás a Fidesz kilépése-kizárása az Euró­pai Néppártból, illetve az Európai Bíróság számos döntése Magyarországgal szemben, többek között a határőrizettel, a felsőoktatási törvénnyel vagy éppen a külföldről támogatott NGO-kal kapcsolatos törvénnyel szemben.

Továbbmenve, súlyos beavatkozásnak minősül a pénzügyi szankciók bevezetése, ez a legújabb módszerek közé tartozik: jól tudjuk, hogy az Európai Bizottság mondvacsinált okok miatt immáron hosszú hónapok óta nem hajlandó kifizetni a Magyarországnak is járó helyreállítási alapból ránk eső részt – mint ahogyan Lengyelországnak sem –, s ha a bíróság úgy dönt, akkor a pénzek elosztását olyan, kreált jogállamisági feltételekhez kötheti a bizottság, amelyek alapján ismét pénzügyi szankciókkal sújthatnak bennünket. A globális liberális fősodor irányítása alatt álló nemzetközi sajtó és média beavatkozási kísérletei pedig abban érhetők tetten, hogy folyamatosan és megállás nélkül fals, torz képet festenek Magyarországról az újságírók, s hogy ez mennyire így van, arról éppen mostanában tettek rejtett vallomásokat olyan személyek, mint Andrej Nosko volt Soros-alapítvány-igazgató, Dalibor Rohac, az amerikai Enterprise Institute munkatársa vagy éppen Kálmán Mátyás újságíró.

És itt már az NGO-k befolyásolási kísérleteinél tartunk: a balliberális, globalista, ezen belül is leginkább a Soros-hálózathoz köthető álcivil szervezetek – azért álcivilek, mert egyoldalúan, kizárólagosan ideológiai-politikai célokat követve támadnak tőlük eltérő politikai irányzatokat, pártokat, politikusokat – a magyar viszonyokba való beavatkozás elképesztően széles tárházát használták eddig és használják most is. Persze esetükben a politikai, jogi és médiabeli befolyásolás össze is ér, hiszen jellemző, hogy az évek során óriási befolyást szereztek az unió döntéshozó fórumain, különös tekintettel a bizottságra és a parlamentre, s az éves jogállamisági jelentés Magyarországról szóló részét gyakorlatilag tollba mondják ezek az ­NGO-k – az Amnesty Internationaltól a TASZ-on át a Helsinki Bizottságig és tovább – a jelentéstevőknek. De az NGO-k, amelyeket külföldről pénzelnek – ami önmagában törvényellenes is lehet –, folyamatosan formálni próbálják a hazai közhangulatot nyilatkozatokkal, perek indításával stb. A legfrissebb példák: a Foundation for European Progres­sive Studies hangosan követeli, hogy büntessék meg a magyar kormányt, szankciókat alkalmazzanak, eljárásokat indítsanak ellene. Vagy itt van a Parlamentközi Szövetség a Kleptokrácia Ellen, amely hangosan követeli hazánk megbüntetését a bizottság, illetve – és ez különösen döbbenetes! – az Egyesült Államok részéről.

Végül a titkosszolgálati beavatkozások a legsikamlósabb terület, amellyel kapcsolatban értelemszerűen nem tudok példákkal szolgálni, ám arra felhívom a figyelmet, hogy Szijjártó Péter egy interjújában utalt arra, hogy dolgoznak a mi szolgálataink is, és sok mindenről tudnak, ami nem hangzik jól, ám ezek ellen megtették és megteszik a szükséges és nélkülözhetetlen intézkedéseket hazánk szuverenitásának védelmében.

Ez a csokor együtt, ha jobban belegondolunk, bőven kimeríti a választásokba való módszeres és tudatos beavatkozás tényét, és csak annyit mondhatok erre: ez a demokrácia megcsúfolása, amiért a globalista, liberális fősodornak vállalnia kell a felelősséget, mert ők azok, akik a XXI. században módszeresen felszámolják a demokráciát. Lelkük rajta!

Természetesen egy kormány befeketítésének, a közhangulat kormány ellen hangolásának, a kormány szankcionálásának, a kormány nemzetközi és hazai közvélemény előtti lejáratásának a következményei nyilván nem mérhetők egzaktan és matematikai módszerekkel. A cél azonban egyértelmű már 2010 óta, s ez nem más, mint az Orbán-kormány minél előbbi eltávolítása és a balliberális-szélsőjobboldali szivárványkoalíció hatalomba juttatása. Ezért futtatják például a totálisan alkalmatlan Márki-Zay Pétert végig a legismertebb nemzetközi médiumokban, hogy népszerűvé tegyék a nemzetközi és hazai közvélemény előtt. Az viszont jól látszik, hogy az előző három parlamenti választás során nem érte el a célját a globalista hálózat, mert a magyar választók többsége masszívan az Orbán-kormány mögött áll, s ha el is tántorítottak csoportokat, ez nem befolyásolta a végeredményt. Az viszont látszik, hogy a 2022-es választások előtt eddig soha nem látott, összehangolt erővel és eszközökkel törnek a kormány megdöntésére, s ha most ez nem sikerül nekik, lehet, hogy a továbbiakban némileg engednek a nyomásból.

De bármennyire sikertelenek is ezek a beavatkozási kísérletek a belügyeinkbe, szuverenitásunk módszeres megsértése akkor is – muszáj keményen fogalmaznom! – mélységesen megvetendő, szégyenteljes és aljas törekvés.

A szerző az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Flickr)