Pusztuló iparvidék, eladósodott tartományok
Észak-Rajna-Vesztfália tragikus jelenéről és jövőtlenségéről cikkezik a Frankfurter Allgemeine Zeitung. A Der Spiegel Németország katasztrofális gazdasági helyzetéről ír.
Nyugati politikusok rendszerint összekeverik Szlovákiát Szlovéniával vagy más államokkal - cikkezik a Prager Zeitung. A Frankfurter Allgemeine Zeitung egy tanulmányt ismertet, mely szerint Németországban riasztó méreteket ölt a kannabiszfogyasztás. A hol
Az osztrák lakosság 54 százaléka tartja elképzelhetőnek egy új holokauszt megvalósulását, és mindössze 18 százalékuk találja szimpatikusnak a zsidókat – derült ki a Die Presse című lap cikkéből, mely ismerteti az Amerikai Zsidó Bizottság hét ország
Gerhard Schröder, német kancellár Prágában elhatárolódott Edmund Stoibernek a Benes-dekrétumok visszavonására vonatkozó követelésétől – olvasható a Frankfurter Allgemeine Zeitung című lapban. A cseh szociáldemokraták is válaszoltak a bajor kancellár
2010 után az európai felsőoktatásban csak a hároméves „Bachelor” és további két év után a „Master” szintű végzettség létezhet – írja a Die Welt a bolognai folyamat várható következményeit elemezve. Kritikusok szerint az egysé
Új német jövőképet fest egy ismert baloldali publicista a Die Tageszeitung hasábjain: szerinte vége a „zombi nemzetnek”, a gazdag nyugdíjasok külföldre költöznek, jönnek az újabb és újabb EU-tagállamok polgárai, velük a spiritualizmus, a human
A május 9-i oroszországi ünnepségek alkalmával Schröder és Putyin paktumot kötött, hogy a XXI. században ismét a szomszédok feje fölött alakítsák kapcsolataikat – írja a Rheinischer Merkur. A megállapodás szerint Moszkva segít Berlinnek, hogy világp
Elképzelhetetlen méretű válság fenyegeti Kínát – írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung. Az ország akut problémái közé tartoznak az ellátás nélkül maradó nyugdíjasok, a munkakörülményeik miatt tiltakozó bányászok, az eladósodott bankok, a túlpörgetet
Mára visszafogott szereplővé vált Konrád György regényíró és esszéista, akit a kommunista párt munka- és publikálási tilalommal sújtott – számol be a szerző zürichi estjéről a Neue Zürcher Zeitung. A Berlinben felavatott holokauszt emlékmű kezdemény
A nyugdíjasok és a mezőgazdaságból élők elégedetlenek leginkább egy évvel Magyarország uniós csatlakozása után. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök megpróbálja a negatívan alakuló fejlődést kormányátalakításokkal ellensúlyozni, a gazdasági miniszter után a pé
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.