Cseh megfigyelők: a magyar választási folyamat nem hagy teret csalásnak
Értékelésük szerint a magyar politikai, választási, jogi és médiakörnyezet lehetővé teszi valamennyi politikai párt és mozgalom tisztességes és szabad versenyét.
Olvad Karácsonyék népszerűsége a fővárosban, nem tudtak ötven százalék fölé menni a vasárnapi választásokon sem.

Szeretnék, hogy a Magyarországon megforduló külföldiek is tudjanak első kézből tájékozódni a magyar választások eredményéről.

Videón, ahogy felhív egy Fidesz-szimpatizánst Magyarország miniszterelnöke.

A megválasztott köztársasági elnök a legnagyobb fiával együtt adta le a szavazatát.

Leggyorsabban a Fidesz alakított kormányt 2010-ben, akkor egy hónap és négy nap is elég volt erre Orbán Viktoréknak.

Kész Zoltánék már fél éve működtetik magánklinikájukat, az épületet tervező mérnöknek azonban a mai napig nem fizettek.

Ha az iskola falai közé engedjük az érzékenyítésnek álcázott propagandát, akkor az kontrollálhatatlanná válik.

A magyar baloldal és az ukrán kormány folyamatosan egyeztetnek egymással – erősítette meg lapunk információit a külügyminiszter.

„A politikában felnőtt, érett lelki alkatú embereknek van csak helye, aki nem azonosul a konfliktus egyik vagy másik szereplőjével.”

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.