Karácsony Gergely ma csatlakozott Dobrev Klára árnyékkormányához
Összefognak, mert összetartoznak.
Összefognak, mert összetartoznak.
A dalszövegek írója és a darab rendezője Ókovács Szilveszter főigazgató.
A francia államfő hivatala nyilvánosságra hozta a tervezett tárgyalási témaköröket.
Egyik tömegverekedés követte a másikat, kések is előkerültek a befogadóközpontban.
Az idei év szaloncukra versenyen a soltvadkerti Szent Korona Cukrászda három díjat hozott el Budapestről.
A java erők összefogásával, értelmes párbeszéddel képesek leszünk megvédeni magyar és európai értékeinket.
Bonyhádon gyulladt ki egy családi ház.
Az ország történelme során először egy nem bináris képviselő is helyet kap az új törvényhozásban.
Ihász Veronika ellen sem szakadt meg Lorraine Winstanley sorozata.
A Magyar Nemzet értesülése szerint a kampányfinanszírozási botrány miatt kaptak büntetést.
Számos módosítást vezet be a MÁV–Volán-csoport.
A Halflives lemezbemutatót tart jövő tavasszal Budapesten.
Érdekes helyzet állt elő.
A külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ békefenntartási konfereciáján szólalt fel.
A kerület egyik lakója pert indított az önkormányzattal szemben.
Az állattartók kedvezőbb helyzete húzza az ágazatot.
Az orosz elnöki mai repülőútját egy Szu–35-s vadászraj biztosította. Az útról készült videót közreadta a minisztérium.
Amióta Ronaldo tavaly odaigazolt, előszor fordult elő, hogy az al-Nasszr légiósok nélkül kezdett.
Vlagyimir Putyin orosz elnök az Egyesült Arab Emírségekbe látogatott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Matheus Saldanha képességei vitathatatlanok, ám érthetetlen, hogy miért nem képes többet játszani.
A külgazdasági és külügyminiszter üdvözölte a Szabadságpárt győzelmét.
Minden pár gyanús vödörrel kezdődött.
Szerintük inkább ösztönözni kellene a lakosságot a takarékosságra, az olcsó energiaárak pedig nem segítik ezt.
Újabb áradástól tartanak Romániában a két hete bekövetkezett árvíz által sújtott térségben, ezért vasárnap elrendelték 23 moldvai településen több mint ezer ember evakuálását megelőző jelleggel.
A Fradi nyerőembere ezúttal is a rekordösszegért megvásárolt brazil Saldanha volt, aki egy perccel a becserélését követően eldöntötte a rangadót.
A Duna Művészegyüttes új bemutatóra készül.
Vegyes érzelmekkel fogadták Bulgáriában Orbán Viktor és Hrisztijan Mickoszi északmacedón miniszterelnök ohridi találkozójának hírét.
A pénzmosodára lecsaptak a rendőrök.
A Tisza Párt elnöke ugyanakkor ragaszkodik a mentelmi jogához és kérdés, hogy kiadja-e őt az Európai Parlament.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.