Tiltakozás Verespatak miatt
Kivizsgálást és jóvátételt kér Tőkés László, az Európai Parlament (EP) alelnöke egy 2002-es pályázat ügyében, amelyet az akkori Fidesz-kormánynál nyert meg a nagyváradi székhelyű Királyhágó-melléki Református Egyházkerület (KREK), a pénzt azonban egy RMDS
Vádat emelt a bukaresti főügyészség Silviu Ionescu, Románia volt szingapúri gazdasági attaséja ellen az ázsiai városállamban tavaly decemberben elkövetett halálos gázolása miatt. A diplomatát közel két hónapja helyezték előzetes letartóztatásba.
Bepanaszolta a Román Televízió az európai közszolgálati televíziókat tömörítő Európai Műsorszolgáltató Uniónál a Magyar Televíziót amiatt, hogy utóbbi Romániában is sugározza a futball-világbajnokság mérkőzéseit. Az MTV sajnálja a történteket, és felkérte
Tizenegyen vesztették életüket Románia két keleti megyéjében tegnap hajnalban a felhőszakadások okozta áradások következtében, több száz embert kilakoltattak. Eközben az ugyancsak áradások sújtotta székelyföldi megyékben stabilizálódik a helyzet.
Martonyi János külügyminiszter tegnap Bukarestben arról biztosította román tárgyalópartnereit, hogy az állampolgársági törvény gyakorlatba ültetése során Budapest elkerüli az etnikai alapú diszkriminációt és az állampolgárság tömeges biztosítását.<br /
Nem követheti magyarul a labdarúgó-világbajnokság mérkőzéseit a romániai nézők egy része, miután a román közszolgálati televízió nyomására több műsorszolgáltató elsötétíti a Magyar Televízió csatornáit az élő közvetítések alatt.
Végzett két gyermekével, majd a vonat elé vetette magát az erdélyi Medgyes városának unitárius lelkésze. A 35 éves férfi cselekedete mögött pszichés gondjai, valamint felesége súlyos betegsége húzódhat.
Félig megbukott a román kormány megszorítócsomagja, miután az alkotmánybíróság tegnap az alaptörvénnyel ellentétesnek nyilvánította a nyugdíjak tervezett 15 százalékos lefaragását. Emil Boc kabinete adóemelésre készül.
Őrizetbe vette Románia korrupcióellenes ügyészsége tegnap az ország egyik legismertebb bulvárújságíróját, az OTV kereskedelmi csatorna tulajdonos-műsorvezetőjét. Dan Diaconescut és egyik beosztottját azzal gyanúsítják, hogy 200 ezer eurót követelt egy Ara
Immár törvény garantálja Romániában a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem külön is akkreditált magyar szakjainak létezését, ami jelentős lépés a magyar tagozat önállósodási folyamatában. Ezzel egy időben már csak egy lépés választja el az intézményi a
A magyar állam támogatásáról biztosította a magyar közösséget és annak autonómiatörekvéseit, ugyanakkor egységre, összefogásra szólított hétvégi erdélyi látogatásakor Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős kormányfőhelyettes.
A Románia által az árvíz sújtotta magyarországi településeknek nyújtott segélyadományért és a magyar jogszabály számára mintaként szolgáló román állampolgársági törvény kidolgozásáért egyaránt köszönetet mondott Bukarestnek Semjén Zsolt kormányfőhelyettes
További nyolc pszichotróp, hallucinogén hatású szer került fel a tiltott anyagok listájára Romániában, ahol februárban huszonhét, egészségre káros szintetikus hatóanyagot és kilenc hallucinogén növényt tettek indexre a hatóságok.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Három a magyar igazság…
A fősodratú pártok a brüsszeli és washingtoni hatalmi központok programját valósítják meg.
A cég működésében vannak nyomai a nehéz külső gazdasági környezetnek, de összességében erős számokat közölt a társaság.
Van, ahol olvasószobában, máshol nappaliban várhatunk a buszra.
Pascal Jansen szerint csapata jól reagált a hétközi vereségre.
Ez a videó kétséget sem hagy a háború kimenetelével kapcsolatban.
Ötévnyi ígérgetés, elenyésző eredmény.
A csok és a csok plusz, valamint a babaváró támogatás hozzájárul Magyarország demográfiai és gazdasági stabilitásához.
A Bayer-show vendége volt a Fidesz kommunikációs igazgatója.
Agresszív szélsőbaloldali csoportok masíroztak Bécs utcáin.
Három településen is megismételték a választásokat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.