Bejegyezték az erdélyi néppártot

2011. 09. 25. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Új alakulattal gazdagodott az erdélyi magyar politikai paletta, miután a bukaresti táblabíróság tegnap kihirdetett ítélete jóváhagyta az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bejegyzését. A Tőkés László vezette Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által kezdeményezett párt létrehozása nem volt zökkenőmentes, mivel a román főváros törvényszéke júliusban elutasította az alakulatnak a pártjegyzékbe való felvételét.
Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke, az új alakulat ideiglenes elnöke tegnap a bejegyzés kapcsán Kolozsváron elmondta: az alakulat nem cél, hanem eszköz a kezdeményezők számára ahhoz, hogy képviseljék azt a több mint félmillió erdélyi magyar választót, aki az utóbbi években kiábrándult az eddigi magyar képviseletből. (A Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek egyetlen politikai érdekvédelmi szervezetként az 1990-es parlamenti választásokon egymillió magyar szavazatot sikerült összegyűjtenie, 2008-ra azonban ez a szám 400 ezer alá csökkent.) Toró T. Tibor kifejtette, meg szeretnék erősíteni az EMNT és az EMNP stratégiai partnerségét, továbbá kiemelte a következő időszak három prioritását. Az EMNP a közeljövőben a Romániában októberben rendezendő népszámlálásra fog koncentrálni, és mindent elkövet, hogy valamenynyi erdélyi magyar bátran vállalja identitását. Továbbá társadalmi vitát indítanak az erdélyi magyar közösség gazdasági fejlődését célzó, előremutató stratégiáról, a Mikó Imre-tervről, ugyanakkor központi szerepet kap a Verespatakra tervezett ciántechnológiás bányaberuházás ügye, amelyet a pártalapítók elutasítanak. Az EMNP egyébként várhatóan még az idén megrendezi első kongresszusát.

Tiltakozás. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) önálló magyar nyelvű intézeteinek és karainak létrehozását követelik az erdélyi magyar politikai és civil szervezetek a román kormánytól. A felsőoktatási intézmény magyar diákjai a napokban már utcai tiltakozó akciókon adtak hangot nemtetszésüknek, amiért a MOGYE román vezetősége által megszavazott egyetemi charta nem teszi lehetővé a magyar tagozat önállósodását. Mivel a törvényes lehetőségeket kimerítették, a magyar pedagógusok sürgős jogorvoslatot követelnek a kormányon lévő RMDSZ-től az anyanyelvi oktatás felmorzsolódásának megakadályozása céljából. (R. Sz.)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.