Két résznyit rendelt meg az HBO Max a tizenegy éve elhunyt amerikai színésznő, Brittany Murphy életéről és haláláról szóló dukumentumfilmből – írja a Variety.
Brittany korosztályának felkapott színésznője volt, és a kilencvenes évek második fele, valamint a kétezres évek első fele igazán izgalmas és munkával teli volt számára. A Spindédzserekkel robbant be, majd az Észvesztőben, a 8 mérföldben, a Sin Cityben és a Szakítópróbában is játszott. Utóbbi alatt össze is jött egy időre Ashton Kutcherrel.
Habár halálát egészségügyi alapon állapították meg, hiszen tüdőgyulladására olyan vény nélkül kapható gyógyszereket vett be, melyek kombinációja végzetessé vált, mégis később férje révén idegenkezűségről is pletykáltak.

Fotó: Flickr
Brittany életét – bár egészen elképesztő a történet – nem akarjuk bulvárosan bemutatni, hanem inkább árnyaltan. Egy ilyen tragédia bemutatása felelősséggel jár, főleg az azt körüllengő spekulációk miatt, de remek csapattal dolgozunk, biztos vagyok benne, hogy kiváló anyag születik majd – nyilatkozta Jennifer O'Connell, az HBO Max alelnöke.
Az eredeti cikket IDE kattintva olvashatják!
Ayrton Senna öntörvényű zseni volt, aki hatalmas űrt hagyott maga után
Sokan végleg elveszítették az érdeklődésüket a Forma–1 iránt 1994. május elsején, amikor egy tragikus balesetben életét vesztette Imolában. Sokak számára példakép volt, az autóversenyzők többségének pedig örökre az marad. Ayrton Senna, a Forma–1 zseniális vezetői képességekkel megáldott háromszoros világbajnoka, és a sportág történetének egyik legmegosztóbb személyisége ma lenne 61 éves.