Öreg autója mentette meg Bereczki Zoltán életét

Két autó is nagy sebességgel csapódott az énekes-tévészereplő kocsijába. Egy korábbi karambolról mesélt most részleteket – írja az Origo.

Forrás: origo.hu2021. 10. 08. 11:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A balesetnél is vigyázott rám az őrangyalom, mert aznap azzal a bizonyos autóval mentem, amiért egyébként kaptam is rendesen. Azt írogatták, hogy „na, mert ilyen luxus autóval kell járni. Az az autó 2004-es és az én kis játékszerem volt. Mindig javítgattam. Amikor új volt, lehet, hogy drága volt, de én már eleve használtan vettem és ráadásul részletre és az előző autómat toltam bele

– mondta Hajdú Péternek Bereczki.

Hárommal előttünk elütöttek egy madarat és megállt a sor. Megállt az első, megállt a második és megálltam én. Kettő autó mögöttünk azonban nem tudott megállni. Az első belém szaladt, de akkor még megálltam, csak a kocsi hátulja tört meg. Én akkor kiengedtem a féket, mert ilyenkor azt kell, hogy az ütközési energia szabadon távozhasson.Meg is érkezett a második lökés.Mivel ez egy kemény tetejű cabrio volt, olyan kemény kasznival rendelkezett bizonyos pontokon, hogy nem lett senkinek semmi baja. Ez a nagy szerencsénk. Bármelyik másik autóval mentünk volna, biztosan mindhárman megsérülünk

– magyarázta a színész a Frizbi stúdiójában, ahol először beszélt arról is, hogy nemcsak az akkor még várandós kedvese, Bata Éva, de az első házasságából született kamasz lánya is az autóban ült a karambolkor.

A Bereczki Zoltánnal folytatott beszélgetést vasárnap este tűzi műsorára a Life TV, közvetlenül az Activity után.

Az eredeti cikk ITT érhető el.

Borítókép: Facebook/Bereczki Zoltán

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.