Hogy méltó-e a forradalom szelleméhez az 1956-os emlékév himnusza, az Egy szabad országért című dal? Nehéz megítélni. Egy mű minősítése mindig szubjektív, ki ilyennek tartja, ki olyannak. Hiba lenne azon rugózni, a magyar gyökerű Desmond Child szerzeménye elér-e majd a lelkünkhöz, megérint-e mindnyájunkat. Az ilyesmit az idő dönti el. Hajlok rá, aki már most színvonalat emlegetve próbál fogást keresni az ünnepre rendelt dalon, az előítéletes. Az a kákán is csomót kereső oldalról érkezett. Azoknak viszont jár a válasz – miért is ne? –, akik az ötvenmilliós(!) dal születésének, érkezésének, pénzügyi hátterének stb. részleteire kíváncsiak. Vagy egyszerűen csak arra szeretnének magyarázatot: tényleg nem akadt egyetlen itthoni zeneszerző sem alkalmas szerzeménnyel?
Kínosak a kérdések, ám momentán még a kíváncsiskodó sajtó sem kap információkat. (Vagy ha mégis, azok egymásnak ellentmondanak.) A szervezésért felelős Terror Háza Múzeum Childra mutogat, a dalszerző viszont meglepve kérdi: mi itt a probléma? Hiszen ő ingyen, úgymond, hazafiasságból bocsátotta a magyar állam rendelkezésére a dalt. Ezen meg azért kapja föl a fejét a sajtó, mert az egyik fő szervező azt nyilatkozta: az ötvenmillióban benne van a dalszerző honoráriuma is Akkor most mi van? Bonyolítja a történetet, hogy a bulvár időközben kiderítette: „koppintott” műről van szó, a szerző saját, kilenc évvel ezelőtti művét adta el „ötvenhatos dalként”. Ami, tegyük hozzá, tényleg ciki Mire Child videóüzenetet tesz közzé: „Nem számít, másolat-e a dal, a lényeg, hogy csillogjon a magyarok szeme.” Én csak pislogok.
