Nem terveztem, hogy valaha is hozzászólok a Miért késnek a riasztott mentőautók? kezdetű, örökzöld témához. Talán mert úgy voltam, ha én is faggatni kezdem a szirénázó kollégákat, csak tovább rontok a statisztikán, feltartom őket. Megelégedtem a témában elhangzott nyilatkozatokkal; ezekből tudom, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) évtizedek óta használ egy maga által választott „vonatkoztatási rendszert”, amelynek alapja a „15 percen belüli helyszínre érkezések aránya”. Győrfi Pál szóvivő ezt így foglalta össze: „az ország kilencven százalékán joggal reménykedhetnek, hogy 15 perc alatt odaér hozzájuk a segítség”. Ugyanezt mondta az OMSZ napokban kirúgott főigazgatója is, bár ő hozzáfűzte: „Ha valakit megkarmolt a macska, vagy beszorul a liftbe, oda biztosan nem küldünk rohamkocsit, főleg nem 15 percen belül.”
Kolléganőnket nem a macska karmolta meg, a liftbe sem szorult be, amikor a napokban, minden előzmény nélkül, lefordult szerkesztőségi székéről, arca elszürkült, és eszméletét veszítette. Okkal reméltük, a 18 óra 13 perckor tárcsázott mentők fertályórán belül kiérkeznek a VIII. kerületi címre. De nem. Harminchárom perc múltán, mikor újra telefonáltak a kollégáim, az enervált hangú illetékes visszakérdezett: „Mi is a cím?” Majd közölte, momentán nem tud kocsit küldeni, sorry. Végül csak kijött egy orvos (18 óra 57 perc) – személygépkocsival –, s azt mondta, bizony a sürgősségi osztályra kellene vinni munkatársunkat. Nagyvégre 20 óra 21 perckor – két óra nyolc perccel az első riasztás után – a mentő is megérkezett.
Utóbb levélben megkérdeztük az OMSZ-t: ugyan mi volt az oka a késésnek? Győrfi Pál munkatársa visszaírt: levelünket megkapták. Ennyi. Egyéb választ, sürgetésünk ellenére, azóta sem kaptunk. Igaz, ilyenkor nincs 15 perces limit
Innen üzenjük: „Kolléganőnk – dacára az OMSZ-nek – jobban van. És önök?”
