A százötven éve született Leninre emlékezett a tegnapi Népszavában Hegyi Gyula. Írhatott volna a Föld napjáról is – az is április 22-re esett –, sőt egyszerre mindkettőről: „A Föld, amelyet sarkából akart kifordítani Lenin” stb. De nem, ő csak Leninről írt, akinek, mint megtudtuk, legnagyobb bravúrja a „forradalmi élcsapat” elméletének megalkotása volt. Ennek lényege: ha az elnyomottak nem lázadnak fel maguktól (mint Oroszországban), akkor hivatásos forradalmároknak kell levezényelniük a lázadást. „Ebben rejlett sikerének titka” – magyarázza Hegyi. Azt nem említi, hogy Vlagyimir Iljics adott megbízást az első gulágok kiépítésére, az ő parancsára mészárolták le a teljes cári családot stb. Megjegyzi viszont, „akik tisztelik az emlékét, úgy tartják, Lenin az elnyomást átmeneti eszköznek tekintette egy majdani humánus folytatáshoz”. Láthattuk.
A hajdani budapesti Lenin (ma újra Erzsébet) körút legelején a rendszerváltásig emléktábla állt, rajta csak ennyi: „Lenin (1870–1924)”. Akik kihelyezték, úgy gondolták, ennyi bőven elég, hiszen az ember álmából felverve is mindent tud erről a rendkívüli vállalkozóról, aki elődei, Marx és Engels segítségével kitalálta, kitenyésztette, majd elterjesztette a kommunizmusnak nevezett szivacsos agylágyulást, amelynek áldozatait legkevesebb százmillióra teszik.
Megjegyzem, történészek mára egyértelműen kiderítették, hogy a tar bajkeverőt II. Vilmos Németországa pénzelte, hogy szervezzen „forradalmat”, amivel az antanthoz tartozó Oroszország kiiktatható a világháborúból. (Ez be is jött.) Vagyis ne szépítsük, Lenin mindössze egy lefizetett hazaáruló volt. Valaki szóljon már a Népszavának meg Gyulának!
